Egyszer vót, hol nem vót, a cibéni szegénysoron, annak es a végibe élt egy erőst luttyán s rest csobánlegényke. Ez, ha tehette, mindig csak aludott mikor a juhokot kellett vón őrizze, s vigyázkodjon. Inkább bésuppant a fübe a vén ficfa alá, s horpasztott.
Olyan mélyen aludott, hogy arra sem kelt fel ha a nagy forgolódásába vaj egy csihánlevél megcsipte a fülit! Egyedül arra öbredett meg, ha megehült, s ha a déli harangszóra.
No, elég hezza, vót ennek a kicsi dologtalan csobánlegénkének egy kedves kecskéje. Rebekának hítták, s annyira szerette hogy mindig becézgette: kecskecském, kedves kecskecském!

No, egyszer hogy így megöbredett nagy lustálkodásából, a déli harangszóra kinyissa a csipáit. Nem lát semmit, csak a nagy üres mezőt. Se a juhok, se a rebeka! Nagyon, nagyon megszomorodott. Most mit es csináljon, gazdája csak es agyonüti a juhok miatt, de leginkább a kecskéje után kesergett. Elindult megkeresni.
- Kecském, kecském, kedves kecskecském! Jaj, most hol kaplak meg?
Ahogy így kesereg, lássa hogy a szucsáva partján a dzsindzsás izeg-mozog. Jaj, örvendett hogy megkapta a kecskéjét, küldte a kutyáját: erisszed kópé, csípd meg, fogd meg!

De amikor odaért, há lássa hogy az nem az ő kecskéje, hanem csak a Bukutár Gergé volt lekucorodva, s végezte szükségét. Esent nagyon-nagyon elkeseredett:
- Kecském, kecském drága kecskecském! Kedves rebekám, nem kaplak sehunse!
Na, nagy bánatába elindult a kocsmába, hogy ő bizon most bétesz a kalap alá pályinkából!
Ahogy bésirül az ajtón, meglássa hogy a sarokban az abrosz így ne: libeg-lobog!
Hej, megörvendett, megvan az ő kecskéje! Küldte a kutyáját: erisszed kópé ,csípd meg, fogd meg!

De mikor odaért, s felhajtotta az abroszt, Lássa, hogy az nem az ő kecskéje, hanem a bíró fia gyömöszkűte a Szőke Sárit!
Esent nagyon megszomorodott: Kecském, kecském, kedves kecskecském, vaj merre kaplak?
No, elég ember, ahogy így kesereg odaér egy vén ficfához. Alatta jó nagy fű ződellett.
Ezt meglátván a legényke nagyon elálmosodott, ezért aztán lefeküdt a fübe aludni.
Ahogy ott horpasztott, egyszer arra eszmélt valamitől mozog a szemibe borított kalap!
Feltolja, s nyitja ki a csipáját, s há a rebeka rágta a kalapjáról a rozmaringot!
Hej, megörvendett erőst hogy megvan a kecskéje! Örömében táncra perdült, eljárta a silladrit. Ez tiszta igaz volt úgy láttam mint most.