"... a játszókertbe megy a fiatalság, ily játszókertje minden falunak van, ott szoktak vasárnap és ünnepnapokon összegyűlni, hogy erőt edző játékokkal mulassanak, melyek mindig testgyakorló elveken nyugosznak; a férfiak lapdáznak, követ dobnak, versenyt futnak, bírkóznak. A nők cziczét futnak s más társas játékokat játszanak, az öregek pedig körültelepedve kedvtelve nézik a gondtalanul mulató fiatalságot. Este tánc van …”(Orbán Balázs)

A Játszókertben magyar, és más (vagy éppen ókori) népek ügyességi játékait (esetleg táncos játékait) lehet kipróbálni, játszani korosztálytól függetlenül. A produkció a társulat interaktív jelesnapi programsorozatának elemeiből 2005-ben önállósult, azóta is sok örömet okozva várjátékok, vásárok, falunapok látogatóinak szerte az országban, vagy éppen kisebb közösségeknek gyermeknapokon és az esztendő több jelesnapi rendezvényén. A bemutatók célja nem kizárólag a szabadidő kitöltése, hanem ötletadás pedagógusok, közösségek irányítói, szülők számára, hiszen a jórészt készségfejlesztő játékok kellékei könnyen elkészíthetőek, szabályai kreatív módon változtathatók, fejleszthetők. Kellékeink elkészítésénél fontos szempont az esztétikum, és a balesetvédelem. Sikerünket az is bizonyítja, hogy számtalan saját fejlesztésű játékunkat látjuk viszont hasonló programok repertoárjában. Kínálatunk alkalomról alkalomra bővül, változik.




Ajánlott időtartam: rendezvénytől és a várható létszámtól függően

50 perctől 3 óra időtartamig

Ajánlott ár: rendezvénytől, a várható létszámtól és időtartamtól függően

100 ezer és 300 ezer forint között,

mely nem tartalmazza az egyéb programok díjait, az úti- és szállítási költségeket



bajvívás, bábuűző (csapat versenyjáték), bálnavadászat,
gólyaetetés, zugattyúk csontból, fából, csigaverseny,
dárdavetés, diót a köcsögbe, diótorony, diótörő, egeres, facsiga, golyó/dió ütköztető (táblás), golyóspuska (táblás), golyót a tülökbe, golyót az árra, golyót a lyukra, hordólovaglás, horgászpóker, jojó, kakaslövés (csúzli, dugó), kapókövezés, karikadobálás, karikahajtás, kiskanász, korongos várjáték (csapat versenyjáték), korong ütköztető (asztali), kottabosz/vízköpő, kőhajító/békaugrató, körmöcske, kötélhúzás (klasszikus), kötélhúzás végtelenített kötéllel, kugli, labirintus (együttműködő), lengőteke, meteor (szalagos, zsákos, zászlós), nyílpisztoly, nyílvető, ördögpálca, övszövő, pénzverde, pörgettyűk, sánta gólya, sárkányhajigáló, röppentyűk fából („kilövős” ,„nyeles” ), tandem-sí



Felnőtteknek

Ifjúsági és felnőtt közösségek számára

versenyeket, vetélkedőket is rendezünk ügyességi játékainkból.

Baráti, munkahelyi közösségek, csapatépítő tréningek sikeres kiegészítő programja lehet.

Középiskolások, gimnazisták, egyetemi karok rendezvényeire különösen ajánljuk!

A versenyekhez a pontrendszer kidolgozását, a logisztikai terv elkészítését

az adott időkeret figyelembe vételével,

valamint a lebonyolítást segítő animátorokat biztosítjuk!


Részletes információ, árajánlat elérhetőségeinken






Óvodáknak engedmény