A Szocialista Román Népköztársaság Moldva nevű tartományában, melyet a Kárpátok keleti gerince, a Prut folyó jobb partja és a Milkov folyó bal partja fog közre, a 1352-ben megalakult magyar hűbéres vajdaság (Kara-Bogdánia) elötti idők óta napjainkig él egy sajátos viseletű, katolikus vallású, a magyar nyelvet régies zamattal beszélő nép. Ök a moldvai csángómagyarok. Számukat személyes tájékozódásom, számbavételem, egyházi schematismusok és a hivatalos román népszámlálás adatai alapján 120 000-re teszem, akik közül mintegy 80 000-en beszélik még magyar anyanyelvüket. A moldvai csángómagyarok három nagy csoportban élnek.

1) A Tatros és a Tatrosba ömlő Tázlók, valamint az Úz, Ojtuz patakok partján élnek a székely származású csángók: az, évszázadok során az adóterhek, katonáskodás elől (Gorzafalva, Diószeg, Onest, Tatros stb.), majd az 1764-es mádéfalvi veszedelmet követoen (Szépvíz, Pusztina stb.) a Székelyföldről Moldvába menekültek leszármazottai.

2) A Szeret két oldalán, a Beszterce és a Tamás patak partján, Bákótól délre Ploszkucén faluig települtek a déli csángók (Lészped, Lujzi-Kalugar., Balcescu, Trunk, Bogdánfalva, Forrófalva, Nagypatak, Klézse, Somoska, Csík, Külsőrekecsin, Rekecsin, Diószén, Lábnik, Gajcsána stb.)

3) Román városától északra vannak az északi csángók települései. (Szabófalva, Pildesti, Jugán, Tamásfalva stb.)

Az elmúlt egy-másfél évszázadban magyar tudósok - főként nyelvészek és etnográfusok - sora kutatta a moldvai magyarok nyelvét, múltját, népi kultúráját (Munkátsi Bernát, Kunoss Ignác, Szarvas Gábor, Rubinyi Mózes, valamint a német Gustav Weigand és a finn Yrjö Wichmann. Újabban Jagamas János, Kallós Zoltán, ifj. Kós Károly, Márton Gyula, Szabó T. Attila stb.)
Megállapították, hogy jellegzetes beszédük rendkívül archaikus; hangzóik között sok a diftongus. A nyelvújítás nem hatolhatott el hozzájuk, anyanyelvü iskoláik nem voltak, így sok régies igealakot, mondatszerkezetet, tájszót használnak. Nyelvük azt mutatja meg, hogyan fejlődik,milyen módon alakul a nyelv iskolázás, tudatos nyelvművelés nélkül.
Folklórjuk, énekkincsük gazdag, balladáik, keserveseik előadásmódja ugyancsak a legrégebbi stílust képviseli, dalaikat gazdagon díszítik. Az alább bemutatásra kerülő sokszínü anyag Moldvából és a csíkmegyei Magykászonból származik.
Először adom hiánytalanul közre azt az énekelt és mondott - népdal és népmese anyagot, amely 1938 májusában két nap folyamán az általam Budapestre hozott csángó és székely adatközlőktől PÁTRIA lemezre került. A zenei felvételek irányítója és a népdalok lejegyzője Bartók Béla volt.
A kották közlése előtt tisztázni próbálom azt, hogy milyen kapcsolatban volt Bartók Béla a csángómagyar népzenével. E törzsanyagot kiegészítettem néhány olyan, később magnetofonra vett prózai szöveggel (mese, népszokás, eredetmonda az északi csángó területről is) amely műfajánál, nyelvénél, tartalmánál fogva különleges értéket képvisel, s még jobban megvilágíthatja, közelebb hozhatja ezt a jogaiban, öntudatában oly régóta megnyomorított, elfeledve élő magyar kisebbséget, azokat a magyarokat akiknek megmentésére életemet szenteltem, s akik helyett szólnom kell.
Néhány szövegközlés azoktól a csángómagyaroktól származik, akik, mintegy ezren, a negyvenes években a bukovinai székelyekkel egyidőben áttelepültek, és Egyházaskozár, Szárász, Mekényes és Bikal, Baranya és Tolna megyei községekbe kerültek. Végül az ,,Ember kora^ c. szöveget Rubinyi Mózes közleményéböl vettem, a nyelvőr 1902. évfolyamából. A három egyházi népének lejegyzése Paksa Katalin munkája. A mesék világirodalmi kapcsolatait Kovács Ágnes tisztázta.
Az illusztrációkat Imets László készítette. Mindhármuk segítségét hálásan köszönöm.

1 G. Weigand lipcsei egyetemi tanár a fentieken túl még egy kisebb népcsoportot is megkülönböztet, és azt állítja, hogy a Ráducaneni körzetében élő mintegy 2000 magyar mindhárom csoportnál régebben él ott. Ehhez a kérdéshez azóta senki sem szólt hozzá. Neunter Jahresbericht des Instituts für Rumánische Sprache zu Leipzig. 1902. 131-154.1.

vissza a tartalomhoz

vissza a lap tetejére

Itten Magyarországon találkoztam embervel ki kérdezköttek, hogy honnét huzód- nak a csángó, magyar csángók Romániábó. S azután én már foktam felelni őnéki, mit hallottam nagyapámtol és édesapámtol.
Miel annyi ezer esztendőel - mondotta z apám - hogy hát Osziába vót egy naty kiráj, mejiknek vót két fiu gyereke. A haló szájával mikor mond. . . megakart halni aszt mondotta, hogy az eggyik maraggyon a kirájságon Asziába, napkeleten és a másik fogja a kirájságát napnyugotra.
Azugyisvót! A küssebik, vagy a nagyobbik, mejik vót, ejjött napnyugotra, magyar tereket elfokta, Bukovinát elfokta és több arrafelé földet. Miután megtelepedett jól, meghelyhetődött a népségvel s a népség meggazdagodott munkája után, a kirájság is gazdag vót akkor.
Azután meglátta a testvére, hogy meggazdagodott nagyon, jó élettye van a népjinek. Akkor felkőtötte az Aszia népet és erre napnyugatra jött. A tesvérje háborut inditott, hogy a vagyonyát elvigye.
A testvére a napnyugoti meggyőszte, megverte, visszaküzdötte Asziába. Eés egy pár év után még átjött Asziából a testvérire háboruzni. Akkor már Bukovina tetejin ott a. .. esszecsaptak. Még meggyőszte háboruval, lovát elvette, aranynyergit elvette tölle, kargyát elvette. Akkor má azt mondotta, hogy meikek akartok maraggyatok itten Kárpátok alatt és meikek akartok átmenni Kárpátokon má mentek magyar tereken át.
Akkorugyisvót!
A csángó nép, mondatódik "csahó-csángó"-nép az ott maratt. Felhúzódott a forrásos helyekbe, hol vizek vótak. Folt a víz a hegyekből és lakásokat csináltak, ojanokat mijent tuttak abba a világba! Erdőbe, me nem vót szántófőd, csak erdő pusztaság vót ottan. Azután megszaporodott a világ. Szántófődet foktak csinálni a munkás emberek. Erdőt levágtak és gabonát fogtak vetétni.

Igy rendelte apámnak az apja, öregem ezután őtöllik hallottam e a mesét melyiket lerendeztem a kérdezkedésnek meiket kértek itten Magyarországon.

Én vagyok Klézséből, ott születtem, vagyok 62 éves, Imbre Péternek mondatódik, hívnak ingemet, apám Imbre Istán vót.

vissza a lap tetejére

vissza a lap tetejére

A moldvai magyarok életfája (375-2009)

375 körül - A hsziungnuk, illetve ázsiai hunok, a Kr. e. III. század végétől a Kr. u. IV. századig a Belső-Ázsia nagy részét ellenőrzésük alatt tartó nomád törzsszövetség vezető népe voltak. A legelfogadottabb nézet szerint a hsziungnuk voltak a későbbi hunok (azaz a közép-ázsiai és európai hunok) ősei.
670 körül - Ekörül a Fekete tengertől északra levő sztyeppén nagy változások történtek. Felbomlott az onogur-bolgár birodalom, a magyarok benyomultak az elhagyott területükre. Az Etelközben délen a Szeret folyó volt a határ széle.
896 után - A IX. században a mai Moldva területe a magyar honfoglalás előtti Etelköz része volt. Feltehető, hogy a magyar honfoglalás után a területen határőrzőként hagyott magyarok alkották a későbbi moldvai magyarok egy részét.
1071 - A X. század eleje és 1071 között Moldva Besenyőország része, majd 1071 és 1241 között Kunországhoz tartozott. A románokat az első dokumentumok vlachok néven említik.
1211 - II. Endre magyar király határvédelmi céllal a Keleti-Kárpátok mindkét lejtőjére német lovagrendet telepít.
1225 - A király kiűzi az országból a tőle függetlenedni próbáló lovagokat. Helyükbe a mai moldvai magyarok őseinek első csoportjaként, magyar határvédők érkeznek.
1227 - A megkeresztelkedett kunok lelki gondozása végett magyar egyházi és világi segédlettel megalakul Moldvában (az akkori Kunországban) a milkói római katolikus kun püspökség. A kun püspök tagja lesz a magyar püspöki karnak. Az új püspökség működésének biztosítása érdekében Magyarországról kanonoki kar, alsó papság, katonaság és dolgozó nép telepszik át Moldvába.
1342 - Nagy Lajos magyar király Kara Bogdánia néven szervezi vajdasággá a Kárpátoktól keletre fekvő hűbéres területeit. A Moldva elnevezés később jelenik meg.
1371 - A szereti római katolikus püspökség felállítása.
1400 körül - A Csángó személynév első előfordulása, Gorghium Chango formában.
1436 - 1460 - Fél évszázadon át több ezer, az inkvizíció által üldözött, többségében magyar nyelvű huszita érkezett Moldvába. Itt megalapítják három másik faluval együtt Husz városát, valamint a Dnyeszter partján Csöbörcsököt.
1466 - Tatros városában a huszita Németi György bevégzi a Biblia néhány részének magyar nyelvre való fordítását, amit a „Müncheni Kódex” őrzött meg.
1457-1504 - Nagy István moldvai vajda uralkodása során többször betör Erdélybe. A hadjáratok alkalmával elhurcolt magyar foglyokat Moldvába telepíti le.
1479-1493 - Báthory István erdélyi vajda kegyetlenkedései miatt a székelyek nagy számban menekülnek Moldvába.
1534-1572 - A moldvai ferences kolostoroknak Csíksomlyó ferences anyaháza adja a házfőnököt.
1562-től - Megsokasodik az Erdélyben jobbágysorsot vállalni nem akarók tömeges szökése Moldvába.
1571 - Tatros város plébánosa a Husz és Románvásár környéki több mint 2000 magyar huszitát visszatéríti a katolikus hitre.
1574-1591 - Petru Schiopu moldvai vajda kancellárja 20 000 főre teszi a moldvai magyarok számát.
1597 - Az argyesi püspökség tatárok általi feldúlása miatt Quirini püspök Bákóba költözött, innen számítható a Bákói püspökség működése.
1606 - Május 12-én kelt oklevél szerint Movila Jeremiás vajda Szabófalvát és Berendfalvát a Seculi ortodox kolostornak ajándékozta, így magyar lakosai jobbágysorba kerültek.
1600-1606 - Movila Jeremiás vajda idejében Querini Bernárd, Moldva püspöke 1591 katolikus, többségében magyar családot talál vidéken, 10704 lélekkel, akik 15 városban és 16 faluban laknak. A lélekszámcsökkenés okát a tatárbetörések pusztításával magyarázza. Ettől kezdve 200 éven át a bákói püspöki szék a lengyelek kezébe kerül.
1607 - A marosvásárhelyi országgyűlés okirataiból: "Az elmúlt időkben az szegény országnak nagy sok ínsége és romlása miatt, főképpen Moldvában számtalan sok szegénység futott".
1612 - A szebeni országgyűlés elrendeli "Moldvára menő utak és ösvények őrzését", továbbá, hogy "ha marhástól, feleségestől innet Erdélyből az szegénység által akarna menni, el ne bocsássák, hanem megtartoztatván, ki-ki földesurának visszaadják".
1622 - Moldvát a pápa missziós területté nyilvánítja, kiveszi a magyar egyházszervezetből, s a „Propaganda de Fide” felügyelete alá rendeli.
1634- 1653 - Vasile Lupu vajda 12000 moldvai katolikus hívő számára lelki vezetőt kér Rómától.
1641 - Diodat Péter apostoli vikárius részletes jelentésben számol be a moldvai katolikus magyarok településeiről és helységenkénti lélekszámáról.
1644 - Marcus Bandinus püspök és Beke Pál jezsuita misszionárius meglátogatja a Csöbörcsökön élő magyarokat.
1646 - Marcus Bandinus 5577 római katolikust vesz számba Moldvában.
1648 - Még részletesebb Marcus Bandinusnak, Moldva apostoli adminisztrátorának egyházlátogatási körútjáról a Hitterjesztés Szent Kongregációjához küldött jelentése.
1650 - Bandinus Márk püspök, a „CODEX Bandinus” szerzőjének halála.
1671 - Szabófalva és másik öt község magyarsága a Szent Kongregációhoz írt levelében panaszolja el a misszionáriusok visszaéléseit, amelyet ha nem orvosolnak, az ortodox püspök fennhatósága alá helyezik magukat.
1680-as évek - A tatár támadások elől egész magyar falvak menekültek Moldvából Erdélybe, de aztán nagyrészük visszatért.
1706 - II. Rákóczi Ferenc fejedelem a csöbörcsöki magyarok kérésére magyarul tudó papot küldött Moldvába.
1707 - Rabutin osztrák császári generális hadai elől a Székelyföldet védő kuruc katonaság nagy része Moldvába menekül. A megtorlástól tartó nemesek is velük tartanak. Hazatérésre csak 1711-ben nyílik lehetőség.
1764 - Január 7-re virradó éjszakán a Csíkmadéfalván tanácskozásra összehívott székelyeket az osztrák császári katonaság ágyútűz alá veszi. A tömeggyilkosság túlélői, a vidék megfélemlített lakosságának egy részével Moldvába menekülnek. Kisebb hányaduk innen továbbmegy Bukovinába, ahol öt falut alapítanak, a többiek véglegesen megtelepednek a moldvai magyarok között. Közvetlenül általuk létesített legjelentősebb falvak: Csíkfalva, Frumósza, Lábnyik, Lészped, Pusztina, Szerbek.
1767 - Zöld Péter csíkdelnei plébános végigjárja a moldvai magyar településeket, és jelentés készít róluk Batthyány Ignác erdélyi püspök számára.
1781 - Zöld Péter csíkszentléleki plébános bujdosása során fölkeresi a moldvai magyarok telephelyeit. Jelentésében írja a moldvai magyarok papjaikról: „A misszionárius atyák mind olaszok, kik sem a román, sem a magyar nyelvet nem tudják beszélni, és azt a 9 magyar plébániát teljességgel nyomoroltul szolgálják”.
1782 - Csángó Magyarok első előfordulása népnévként (Zöld Péter jelentésében).
1807 - A Jászvásárban székelő osztrák konzul, Hammer jelenti Bécsbe a moldvai római katolikus plébániák adatait: 10 település 4182 családdal, 21307 lakossal.
1813 - Forrófalván megszületett Petrás Incze János minorita szerzetes, Pusztina, majd Klézse plébánosa, a csángó népdalok és hagyományok gyűjtője és közzétevője (mh. Klézse, 1886.)
1827 - Hammer utóda, Lippa konzul már 50 000 magyarról számol be.
1836 - P. Gegő Elek moldvai tanulmányútja, majd jelentése (1838) a moldvai magyar telepekről.
1844-1845 - Jerney János régész, történész kutatóútja az etelközi magyarok között.
1851 - A moldvai egyházi schematizmus 22 plébániát sorol föl, amelyből 16-ban magyarul szolgálnak. Ugyanonnan kiderül, hogy a 22 plébánia 208 települést jelent, mivel egy plébániához több falu is tartozott.
1859 - Román statisztika szerint magyarok száma Moldvában: 37 825.
1866 - Josef Salandri, a moldvai katolikus misszió főnöke papjai szolgálatának megkönnyítésére kétnyelvű (román-magyar) katekizmust ad ki Jászvásáron.
1868 - Imets Fülöp Jákó és Kovács Ferencz erdélyi lelkiatyák moldvai tanulmányútja.
1875 - Moldvai sematizmus szerint római katolikusok száma: 58 809 fő.
1884 - Megszűnik a Misszió és létrejön a Jászvásári Római Katolikus Püspökség.
1886 - A román kormány engedélyével Jászvásáron létrehozzák a katolikus szemináriumot, azzal a feltétellel, hogy azt a moldvai csángómagyarok elrománosításának szolgálatába állítják.
1889 - Camilli jászvásári püspök pásztorlevelében írja: „megparancsoljuk, hogy a plébániák templomaiban, a pápai pásztorlevélben előírt imádságok semmi más nyelven nem mondhatók, csak románul.”
1898 - Bukarestben megjelenik Románia Nagy Földrajzi Szótára, amelyben ez olvasható: „Bákó megye legnagyobbrészt román…, de találunk a földműves nép között régi telepeket, melyek magyar eredetűek és a mai napig megőrizték nyelvüket és vallásukat… Vannak száz és száz családot számláló helységek, ahol a lakosság egyetlen román szót sem tud kiejteni, mint Forrófalva, Klézse stb.”
1899 - Román statisztika szerint magyarok száma Moldvában: 24 276 fő.
1900 - Egyházi sematizmus szerint 64 601 római katolikus él Moldvában.
1905 - A bukaresti Román Akadémia évkönyvében megjelenik Radu Rosetti A magyarokról és a moldvai katolikus püspökségekről című értékezése. Rosetti 50-60 ezerre teszi a moldvai magyarok számát, ugyanakkor megjegyzi: „a moldvai állam létrejöttekor (1342) minden valószínűség szerint számottevő magyar népesség volt letelepedve részben a Szeret, részben a Tatros völgyében”.
1911 - Szabófalván megszületett Lakatos (László) Demeter Mitica csángó költő (mh. 1974.).
1912 - Hivatalos román népszámlálás: 97 771 római katolikus lélek.
1914 - Született Klézsén Duma György, aki 1940-es éveinek közepétől a Magyar Népi Szövetség képviselője, a bukaresti Nemzeti Tanács egyetlen romániai magyar képviselője. Ebben az időben a Magyar Népi Szövetség elnöke Kurkó Gyárfás.
1915 - A lujzikalagori magyarok engedélyt kérnek anyanyelvük templomi használatára. Camilli püspök válasza: „A kérvényezőknek tudniuk kellene, hogy Romániában a nép nyelve román, és nem is lehet más. Saját nemzete elleni jogtalanság, és szégyen volna a saját személyére nézve, ha ebben a hazában valaki egy idegen nyelven beszélne, például magyarul”.
1929 - Domokos Pál Péter első moldvai útja.
1930 - Román statisztika szerint Moldvában a római katolikusok száma 109 953, a magyaroké: 23 894 fő.
1932 - Domokos Pál Péter második Moldvai útja (Laczkó Lászlóval).
1932 - Lükő Gábor moldvai tanulmányútjai.
1938 - Megszületett Szabófalván Perka Mihály. Később tanár lett és harcolt a magyar nyelv használatának lehetőségéért. 1985-ben létrehozta az első csángó múzeumot, és 1990-ben, a forradalom után, magyar nyelvre is tanította a magyar gyermekeket az iskolában. Egy idő után ezt a román állami és egyházi hatalom megtiltotta.
1938 - Egy helyi hirdetmény szövege: „Mi, Bákó vármegye, Ferdinánd (Újfalu) község polgármestere, Bákó megye prefektusának 1938. május 3-án kelt 7621. számú rendelete alapján a község tudomására hozzuk, hogy a községházán vagy más nyilvános helyeken nem szabad más nyelven beszélni, csak románul. A katolikus templomokban az istentiszteletet csak románul vagy latinul szabad mondani. A papoknak és a kántoroknak nem szabad az egyházi éneket más nyelven énekelni csak románul. Mindenkit szigorúan megbüntetünk, aki ez ellen vét”.
1940 - Az öt bukovinai magyar falu lakosságával együtt több mint ezer moldvai csángómagyar is áttelepült Magyarországra, s ma Baranya megyében, elsősorban Egyházaskozár, Mekényes és Szárász településeken élnek.
1941 - Román statisztika szerint Moldvában a római katolikusok száma 9352, a magyaroké: 8523 fő.
1943 - Demse Márton 1943-ban született a Bákó megyei Somoskán (Klézse község). Székelyudvarhelyen végez tanítóképzőt, majd odahaza tanít. A Szekuritáte zaklatásai miatt később kirúgják a tanügyből, mozdonyvezető lesz, majd kitelepszik Magyarországra. Verseket és prózákat ír, több kötete jelent meg.
1946-1947 - Több, mint száz moldvai településen engedélyezik, hogy valamilyen formában (iskola, tagozat, osztály) magyar nyelvet, illetve magyar nyelven is tanulhassanak a csángó gyermekek. Ezt a lehetőséget néhány év múlva megszüntették, utolsóként lészpedi magyar iskola 1959-ig működött, itt tanított Kallós Zoltán.
1955 - Klézsén megszületett Duma-István András csángó költő, a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke.
1956 - Pusztinában megszületett Nyisztor Mihályné Ilona, népdalénekes, óvónő, a pusztinai Csángó Ház jelenlegi vezetője.
1956 - Pusztinán megszületett dr. Nyisztor Tinka, a moldvai magyarok hagyományos táplálkozáskultúrájának kutatója, a pusztinai Szent István Egyesület vezetője.
1957 - Diószénban megszületett Petrás Mária népdalénekes, kerámiaművész.
1976 - Megszülettet a bákói kórházban a lujzikalagori illetőségű Gábor Felicia iró.
1977 - Román statisztika szerint Moldvában a római katolikusok száma: 3276 fő.
1978 - Magyarfaluban megszületett Iancu Laura író, költő, néprajzkutató.
1985 - Perka Mihály Szabófalván létrehozza az első csángómagyar néprajzi gyűjteményt, amit nevezhetünk múzeumnak is, mivel a település csángómagyar kultúráját mutatja be.
1986 - Benedek Márton, trunki születésű csángómagyar orvos (1931– 1986) rejtélyes, politikai indíttatású halálakor a háza előtti kút vize és sírja rózsaillatúvá változott.
1990. március - Sepsiszentgyörgyön megalakult a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, elsősorban a csángómagyar értelmiség kinevelése céljából.
1990. szeptember - A csíkszeredai József Attila Általános Iskolában Borbáth Erzsébet igazgató irányításával elkezdődött a csángó gyermekek rendszeres, felzárkózásukat szolgáló oktatása.
1990. szeptember 27. - Magyarországon létrejött a moldvai csángók iránt érdeklődőket és értük tenni is akarókat összefogó Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület.
1992 - Román statisztika szerint Moldvában a római katolikusok száma: 240 038, a magyaroké: 3098 fő. [az adatok változásának abnormális mértéke jól érzékelteti azok politikai hátterét]
1990-es évektől 2010-ig – Az 1990-es évek kezdetével a mai napig rengeteg moldvai magyar vándorolt ki elsősorban az újlatin nyelvű országokba, valamint a világ minden más részére. Ők a romániai népszámlálásban úgy jelennek meg, mint románok. Vallásuk szerint azonban többségük római-katolikus, a felnőttek közt sokan tudnak magyarul, de a fiatalok az adott ország nyelvét veszik át és ott telepednek le.
1991 – Több mint ezer moldvai csángó látogatott Budapestre, s találkozott a Hősök terén a Magyarországra látogató II. János Pál Pápával, valamint a Szent István Bazilikában Domokos Pál Péterrel, a csángók vándorapostolával.
1992. december - Csíkszeredában létrejött a Domokos Pál Péter Alapítvány, az Erdélyben és Magyarországon, anyanyelvükön tanuló csángó diákok támogatására.
1994 – Megkezdte működését Gyimesfelsőlokon az Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum, ahol azóta több száz moldvai csángó diák is lehetőséget kapott az anyanyelvű tanulásra és vallásgyakorlatra.
1996 - A moldvai Csángómagyarok Szövetsége Bákóba tette át székhelyét.
1999 - Létrejött a Szeret-Klézse Alapítvány, az első magyar civil szervezet, amit Bákó megyében jegyeztek be. Általuk megindult Klézsén hivatalosan is az iskolán kívüli oktatás, mivel a szülőknek az iskolában ezt nem engedélyezték, pár év múlva Petrás Incze János Tájmúzeum létesült.
2001 – Megkezdte működését a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének oktatási programja, amely fokozatosan épülve mára 25 településen 1600 moldvai csángó diák számára teremti meg iskolai, vagy iskolán kívüli keretek között a magyar nyelv tanulásának lehetőségét.
2001 - Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Jelentése megállapítja a csángók történelmileg magyar származását, kimondja, hogy nyelvük a magyar nyelv régies formája, kiemeli, hogy hagyományos kultúrájuk középkori elemeket őriz, s joguk van az anyanyelvi oktatásra és vallásgyakorlatra.
2002. augusztus - Létrejött a moldvai Neamţ megyei Roman városban, a Margareta Percă (Perka Margit), Mihai Percă (Perka Mihály) és Bogdan Ţurlui által alapított Szeret Kulturális Egyesület.
2002 és 2009 között: Több csángómagyar civil szervezet alakult. Létrejött a Via Spei Ifjúsági Szervezet, a Pusztinai Szent István Egyesület, valamint a „Fundatia Culturala Phoenix Faraoani Kulturális Egyesület”
2009. november 14. - Megszületik az első moldvai csángó rádió, mely interneten sugároz, a Csíkfalusi Csángó Rádió. Alapítója Lőrinc Cselesztin, egy csíkfalusi csángó fiatal. Címe: www.csangoradio.ro

Ez volna idáig a moldvai magyarság életfája, amire vigyázni kell, mert az emberiség egyik különleges és értékes hajtását hordozza.
Forrás: http://www.csangok.ro/A moldvai magyarok életfája

vissza a lap tetejére

1211. II. Endre magyar király határvédelmi céllal a Keleti-árpátok mindkét lejtőjére német lovagrendet telepít.
1225. A király kiűzi az országból a tőle függetlenedni próbáló lovagokat. Helyükbe a mai moldvai magyarok őseinek első csoportjaként, magyar határvédők érkeznek.
1227. A megkeresztelkedett kunok lelki gondozása végett magyar egyházi és világi segédlettel megalakul Moldvában (az akkori Kunországban) a milkói római katolikus kun püspökség. A kun püspök tagja lesz a magyar püspöki karnak. Az új püspökség működésének biztosítása érdekében Magyarországról kanonoki kar, alsó papság, katonaság és dolgozó nép telepszik át Moldvába.
1342. Nagy Lajos magyar király Kara Bogdánia néven szervezi vajdasággá a Kárpátoktól keletre fekvő hűbéres területeit. A Moldva elnevezés később jelenik meg.
1371. A szereti római katolikus püspökség felállítása.
1460. Mátyás király üldözi a huszitákat Magyarországon, akik ezért Moldvába menekülnek. Itt megalapítják három másik faluval együtt Husz városát, a Dnyeszter partján pedig Csöbörcsököt.
1457-1504. Nagy István moldvai vajda uralkodása során többször betör Erdélybe. A hadjáratok alkalmával elhurcolt magyar foglyokat Moldvában telepíti le.
1479-1493. Báthory István erdélyi vajda kegyetlenkedései miatt a székelyek nagyszámban menekülnek Moldvába.
1534-1572. A moldvai ferences kolostoroknak Csíksomlyó ferences anyaháza adja a házfőnököket.
1571. Tatros városának plébánosa a Husz és Románvásár környéki magyar huszitákat visszatéríti a katolikus hitre.
1574-1591.Petru Schiopu moldvai vajda kancellárja 20.000 főre teszi a moldvai magyarok számát.
1600-1606. Movila Jeremiás vajda idejében Querini Bernard, Moldva püspöke 1.591 katolikus, többségében magyar családot talál a vidéken. 10.704 lélekkel, akik 15 városban és 16 faluban laknak. A lélekszámcsökkenés okát a tatárbetörések pusztításaival magyarázza. Ettől kezdve 200 éven át a bákói püspöki szék a lengyelek kezébe kerül.
1607. A marosvásárhelyi országgyűlés okirataiból: "elmúlt üdőkben az szegény országnak nagy sok insége és romlása miatt, főképpen Moldvában számtalan sok szegénség futott.
1612. A szebeni országgyűlés elrendeli "a Moldvára menő utak és ösvények őrzését", továbbá, hogy "ha marhástól, feleségestől innet Erdélyből az szegénség által akarna menni, el ne bocsássák, hanem megtartóztatván, ki- ki földesurának visszaadják".
1622. Moldvát a pápa missziós területté nyilvánítja.
1634-1653. Vasile Lupu vajda 12.000 moldvai katolikus hívő számára lelki vezetőt kér Rómától.
164l. Diodat Péter apostoli vikárius részletes jelentésben számol be a moldvai katolikus magyarok településeiről és helységenkénti lélekszámáról
1648. Még részletesebb Marcus Bandinusnak, Moldva apostoli adminisztrátorának egyházlátogatási korútjáról a Hitterjesztés Szent Kongregációjához küldött jelentése.
1671. Szabófalva és másik öt község magyarsága a Szent Kongregációhoz írt levelében panaszolja el a misszionáriusok visszaéléseit, melyeket ha nem orvosolnak, ők az ortodox püspök fennhatósága alá helyezik magukat.
1707. Rabutin osztrák császári generális hadai elől a Székelyföldet védő kuruc katonaság nagy része Moldvába menekül. A megtorlástól tartó nemesek is velük tartanak. Hazatérésre csak 1711-ben nyílik lehetőség.
1764. A Csíkmadéfalva határában tanácskozásra összehívott székelyeket az osztrák császári katonaság az éjszakai pihenés alatt ágyútűz alá veszi. A tömeggyilkosság túlélői, a vidék megfélemlített lakosságának zömével együtt Moldvába menekülnek. Egy részük innen továbbmegy Bukovinába, ahol öt falut alapítanak, a többiek végleg megtelepednek a moldvai magyarok között.
1781. Zöld Péter csíkszentléleki plébános menekülése során fölkeresi a moldvai magyarok telephelyeit. A gyulafehérvári püspöknek küldött jelentésében írja a moldvai katolikus papokról: "A misszionárius atyák mind olaszok, kik sem a román sem a magyar nyelvet nem tudják beszélni és azt a 9 magyar plebániát teljességgel nyomorultul szolgálják"
1807. A Jászvásárban székelő osztrák konzul, Hammer jelenti Bécsbe a moldvai római katolikus plébániák adatait: 10 település összesen 4.182 családdal, 21.307 lakossal.
1827. Hammer utóda, Lippa konzul már 50.000 magyarról számol be.
1851. A moldvai Schematizmus 22 plébániát sorol föl, amelyből 16-ban magyarul beszélnek. Ugyanonnan kiderül, hogy a 22 plébánia nem 22, hanem 208 települést jelent, mivel egy plébánia több falut is kiszolgált.
1866. Josef Salandari, a moldvai katolikus misszió főnöke kétnyelvű (román- magyar) katekizmust ad ki Jászvásáron. 1884. Megszűnik a Misszió és létrejön a Jászvásári Római Katolikus Püspökség.
1889. Camilli jászvásári püspök pásztorleve lében írja: "megparancsoljuk, hogy a plébániák templomaiban a pápai enciklikában előírt imádságok semmi más nyelven nem mondhatók, csak románul".
1898. Bukarestben megjelenik Románia Nagy Földrajzi Szótára, amelyben ez olvasható: "Báko megye legnagyobbrészt román .... de találunka földműves nép között régi telepeket, melyek magyar eredetűek és a mai napig megőrizték nyelvüket és vallásukat... Vannak száz és száz családot számláló helységek, ahol a lakosság egyetlen román szót sem tud kiejteni, mint Forrófalva, Klézse stb.".
1905. A bukaresti Román Akadémia évkönyvében megjelenik Radu Rosetti A magyarokról és a moldvai katolikus püspökségekről című értekezése. Rosetti 50-60.000-re teszi a moldvai magyarok számát, ugyanakkor megjegyzi: "a moldvai állam létrejöttekor [1342] minden valószínűség szerint számottevő magyar népesség volt letelepedve részben a Szeret részben a Tatros völgyében".
1915. A lujzikalagori magyarok engedélyt kérnek anyanyelvük templomi asználatára. Camüli puspök válasza: "A kérvényezőknek tudniuk kellene, hogy Romániában a nép nyelve román, és nem is lehet más. Saját nemzete elleni jogtalanság és szégyen volna a saját személyére nézve, ha ebben a hazában egy idegen nyelven beszélne, például magyarul.
1938. Egy helyi hirdetmény szövege: "Mi, Bákó vármegye Ferdinánd [Újfalu] község polgármestere, Bákó megye prefektusának 1938. május 3-án kelt 7621. számú rendelete alapján a község lakosságának tudomására hozzuk, hogy a községházán vagy más nyilvános helyeken nem szabad más nyelven beszélni, csak románul. A katolikus templomokban az istentiszteletet csak románul és latinul szabad mondani. A papoknak és kántoroknak nem szabad az egyházi éneket más nyelven énekelni, csak románul és latinul... Mindenkit szigorúan megbüntetünk, aki ez ellen vét".
1940. Az öt bukovinai magyar falu Magyarországra való telepítése alkalmával mintegy ezer moldvai magyar is áttelepül.
1946-47. Több mint száz magyar tannyelvű iskola alakul Moldvában. Ezeket néhány év múlva rendre megszüntetik. A lészpedi magyar iskola 1960-ig működik.

vissza a lap tetejére

Míg a hagyományos táncok és táncos szokások ma alig-alig használatosak a moldvai csángómagyarok körében, a magyarországi táncházakban sosem látott népszerüségnek örvendenek. Ennek egyik oka valószínűleg abban rejlik, hogy sok köztük az egyszerü, könnyen elsajátítható tánc. De nem ez az egyetlen magyarázat, nem szabad elfeledkeznünk arról a - néha szinte katartikus - közösségi élményről, amit az egy körben való táncolás nyújthat. Ezt az ősrégi kör-élményt élhetik át néha a táncosok, még ha modem, ezektől a táncoktól idegen környezetben is. A moldvai táncok, illetve stílusuk megértéséhez ez a közösségi élmény a kulcsfogalom. Ezek a táncok nem az egyéni teljesítményről szólnak, sokkal inkább az összehangolódás képességéröl. A serény magyaros sosem fog attól szebben forogni, hogy az egyes táncosok menynyire ügyesen fíguráznak. Sokkal inkább attól, menynyire képesek egymáshoz hangolni lépéseiket, mozdulataikat, testtartásukat. Attól, mennyire képesek egy körként táncolni, s nem öt-hat különálló emberként.
Sok-sok század keresztmetszetét mutatják a moldvai csángó táncok. Egyedülállóan régies táncok, formák és dallamok vegyülnek a romános stílussal, de megtalálhatjuk azokat a táncokat is, amelyek a reneszánsz udvari kultúráról tanúskodnak és felfedezhetők bennük a polgári és a modem táncok elemei is. Erdélyi kapcsolatra utalnak a lapos magyaros, serény magyaros, erdélyes táncnevek. Más tájegységekkel ellentétben rengeteg körtánc maradt meg, és megmaradt a körben való gondolkodás is. A páros táncokban is szinte kivétel nélkül egy kör ívén helyezkednek el a táncosok. 1998-ban azok a pusztinai fiatalok, akik hagyományos táncmulatságban már nemigen vettek részt, és a szerbán, hórán, brasoviankán kívül más táncokat nem igazán ismertek, a lakodalmi diszkóban szoros és tökéletes fbrmajú körben táncoltak.
A körtáncokon kívül természetesen rengeteg a páros tánc is. Igaz, a csángó emberek szinte sosem használják a "kör" és a "páros" meghatározást. Inkább a "kezes", ill. "kettős" szavakat hallottam tölük. Magyarországon egy kalap alá szokás venni a kezes, ill. vert kezes táncokat, pedig mind ritmikájuk, mind lépéseik, fíguráik teljes mértékben eltémek egymástól. A "kezes" - ha a csángók beszédéből indulunk ki - csupán egy tág meghatározás, annyit árul el, hogy körtánc. Így lehet, hogy a ruszászka is "kettős" tánc, pedig semmi köze nincs a kettősnek (vagy dedojnak) nevezett tánchoz. Épp ezért talán mondhatjuk, hogy a kettős volt a legelső moldvai csángó páros tánc, hiszen meghatározásához elég volt ennyi: "kettős, tehát az a tánc, amit párban szokás táncolni". Váltakozó formája is erre vall: a tánc első részét még körben táncolják, s csak aztán válnak párokra. (Hasonlóan a banumarocsini nevű tánchoz, bár ennek mind zenéje, mind lépései újabb keletüségére vallanak.)
A moldvai táncok formájukat tekintve igen sokszínűek: a kör- és páros táncokon kívül jellegzetesek a lánc-, és a sortáncok is. Stílusuk meghatározásához az egyik legfontosabb dolog, amit meg kell figyelnünk, a táncolók testtartása. Ezek "súlyos" táncok, még a leggyorsabb forgásban is van némi nehézkesség. Nehéz sorsok nehéz táncai. A test súlypontja lefelé, a derék és a fenék tajékára összpontosul. A felsötest alig, illetve nagyon kötötten mozog. Aki már látott csángó asszonyokat táncolni, akár csak videón is, sohasem fogja elfelejteni azt a bizonyos test- és fejtartást. Nem táncolnak sem büszkén, sem pattogósan, mégis rendkívüli méltósággal és tökéletes egyszerüséggel. A lépések általában kicsik, sosem ugrálók, viszont súlyosak, határozottak, "oda vannak rakva". Természetes ökonómiával táncolnak, semmit sem túllihegve, mégsem spórolósan: a tánc minden egyes lépését, mozdulatát pontosan a zene ritmikaja szerint tagolva, a legkisebbeket sem "elkenve". A kéztartás is változó, egyrészt az egyes táncokhoz, másrészt a táncosok kedvéhez és temperamentumához igazodik. Gyakori a felemelt kézzel való táncolás, mikor a kéz is átveszi a zene ritmusát és a táncosok közti még tökéletesebb kapcsolatot szolgálja. Ilyen táncok föképpen a Gergel és a kettős. Pusztinában a vert kezest az öregek elbeszélése szerint két koncentrikus körben táncolták: kívül a férfíak leengedett, belül az asszonyok magasra emelt kézzel. Egyes kis körökben táncolt táncokat (mint p\.félöves, serény magyaros, rekecsini botosánkd), néhány páros táncot (kecskés, lapos magyaros) és a sortáncokat (bulgárjászka, tiszti szerbd) hátul keresztező kézfogással táncolják. A hagyományos közösségben a táncoknak teljesen más volt a szerepe, mint a mai budapesti táncházakban. Ma a táncokat már nem kötjük bizonyos szokásokhoz, eseményekhez, ünnepekhez vagy napokhoz. Napjainkban már Moldvában sem müködik a guzsalyas, ami hagyományosan a szórakozás, a tánc legföbb színhelye volt. Egy másik szempontból viszont változatlan maradt a tánc fünkciója: a szórakozást, a társas kapcsolatok alakulását és nem utolsósorban a mindennapi bú felejtését szolgálja. Egy kedves pusztinai néni nyomán: "Mikor táncolni kell, az könnyecskebb, mikor kapálni kell, az a nehez. "

vissza a lap tetejére

NÉHÁNY FONTOSABB TÁNCRÓL RÖVIDEN

GERGELTANC Valószínüleg egyik legrégebbi táncunk. Sosem felejtem el azt a 90 éves kalagori bácsit, aki jámi már alig tudott, de a fürulyaszó hallatára botjába kapaszkodva majdnem a Gergeltáncba fogott. A táncosok kezüket magasra tartva és a zenével együtt erőteljesen mozgatva apró dobogó- és csosszantó lépéseket tesznek a körön mindkét irányba. Szinte mindenki mást-mást lép, mindenki a saját variációját használja, viszont az a dobbantás, amivel megkezdik a jobbra- illetve balra való haladást, mindenkinél közös és igen eröteljes. Megkülönböztethetők olyan fígurák, amelyeket inkább asszonyok, vagy amelyeket inkább férfíak szoktak táncolni, illetve vannak jellegzetesen öreges lépések is. Aszimmetrikus, kivételes ritmusú és lüktetésű, kifejezetten öreges tánc. Enekét, melynek refrénje az "édes Gergelem, sebes Gergelem" ma is előveszik néha-néha az idösebbek. Gergel talán egy keserédes szerelem lehetett, mivel a "sebes" szó savanyút jelent. Az ételeket is "sebesíteni", savanyítani szokták.

ÖVES
Szintén legrégebbi táncaink közé tartozik. Alaplépése az eszkimóktól a csángókig ismert: két lépés jobbra, egy balra. Erőteljességét a különböző figurázások (dobogások, keresztlépések, csosszantások) adják, amelyek azonban mindig megmaradnak a kettő jobbra - egy balra keretében. Dinamikus, de visszafojtott feszültségű tánc, mely mindig együtt lélegzik a zenével. A zene dinamikájának megfelelően csendesedik le és erősödik fel a tánc, illetve a táncosok hangulata. A csúcspontokon óriási a dobogás, rikoltozás; régi fílmeken látni, szinte derékszögben hajlanak előre a temperamentumosabb táncosok. Derekuknál, az övükben kapaszkodnak össze, innen ered a tánc neve.

KETTŐS VAGY DEDOJ
Lehetséges, hogy a legrégebbi moldvai páros tánc. Felütésre indul és formailag két részböl áll: az első részben kisebb körökben be- és kifelé haladva táncolnak, s azután bomlanak párokra. A páros részt helyben, háromféleképpen szokás táncolni. Bálint Erzsi néni Klézséből a három variációt mindig sorrendben egymás után táncolja, de vannak, akik a szabadon váltogatják. A fíú maga mellé veszi a lányt, s a gyimesi páros táncokhoz hasonlóan forognak, vagy egymásba karolnak, úgy forognak előre majd vissza, vagy a fiú kiforgatja a lányt. Kiforgatáskor mindketten tartják a lépést, csak nem haladnak vele sokat, a lány forgása lassú, nem visz bele nagy lendületet. Ezt akkor könnyű megérteni, ha a viseletükre gondolunk: a moldvai asszonyok katrincája szük, nem forog, mint egy mezőségi szoknya. A táncban a kezek is fontos szerepet kapnak: magasra emelve és a zene ütemére mozgatva segítenek a kifelé- és befelé haladásban. A kör tagjai szinte húzzák egymást befelé a körbe; ettől lesz olyan eröteljes, feszes és pontos a kettős. Amikor a párok összefogódzkodnak, nincs egy pillanatnyi szünet, egy cseppnyi várakozás sem. Itt is megfigyelhető, hogy a moldvai tánc akkor lesz igazán szép, ha a táncosok összehangolódnak és figyelnek egymásra. Azaz egyszerre, pontosan kell megérkezniük a váltáshoz, egyszerre, pillanatnyi késlekedés nélkül kell összefogniuk a közös körbe.

BANUMAROCSINI
Formájában a dedojra hasonlitó, de sokkal újabb keletü tánc. Az első részben a lépés nyitásakor fent, a záráskor lent van a hangsúly. A második részben lenthangsúlyos forgással forognak és egyszerü keresztezö lépéssel váltanak. A régi filmeken azonban még más váltáslépést látni: hamarabb megállítják a forgást és térdben mélyre hajolva a gyimesi táncokra emlékeztetően, keresztlépésekkel díszítve fordulnak meg. Érdemes lenne ezt a változatot bevinni a táncházas gyakorlatba, különlegessé teszi ezt az amúgy egyszerü táncot.

KEZES
Körtánc, melyben a táncosok kifele és befele haladnak két-két lépéssel és a kör folyamatosan jobbra halad. Kezeiket leeresztve, vagy könyökben hajlítva tartják, a zene ritmusára kis körökben mozgatják. A mai táncházakban két kis kör után leeresztik és hátrafelé lendítik kezüket. K-lézsében gyors Gergeltáncot járnak rá.

VERT KEZES
Gyors ütemű, sok apró lépésből álló tánc, amelyben a Gergeltánchoz hasonlóan mindenki a saját variációját lépi a zene lüktetésének megfelelően. A fontos hangsúlyok és a lépések iránya azonban mindig közös. Csosszantó és dobogó lépésekkel díszítik. A pusztinai öregek elbeszélése szerint a vert kezest két koncentrikus körben táncolták, kívül a férfíak leengedett, belül az asszonyok magasra emelt kézzel.

KECSKÉS VAGY MUSAMA
Az újévhez kapcsolódó, a regöléshez hasonló hejgetésben, más néven urálásban használt rituális tánc. Néhány évvel ezelött már csak egyetlen faluban, Lujzikalugarban hejgettek magyarul. A kecskést hagyományosan nagy körben, jobbra haladva indították, s csak azután rendeződtek párokba: belülre a fíú, kívülre a lány. A kiabált parancsszavaknak (kommendálásnak) megfelelően változtatták a kör haladási irányát, illetve cseréltek párt. A táncházas mozgalom egyet-mást újított a parancsszavakon: hátrafelé is haladnak, illetve elörefelé haladva karjuk alatt kiforgatják a lányt.

ÖREG MAGYAROS VAGY LAPOS MAGYAROS
Hátul keresztben összefogott kézzel, párban táncolt tánc. A párok kis csillagokban helyezkednek el: úgy alkotnak kicsi köröket, hogy a belül álló fíúk válla szinte összeér. Egymásnak dobogtatással jelezve megfordíthatják a kör haladási irányát (ilyenkor a lányok kerülnek belülre), illetve folyamatosan előre haladva a fíú a karja alatt kiforgathatja a lányt. Ritka kivételként énekelni is szokás ebben a táncban: "Ez az igaz magyaros, kinek sarka facsaros " kezdettel. A moldvai magyarok más táncaiban énekelni nem, legfeljebb ihogtatni szokás.

SERÉNY MAGYAROS VAGY MAGYAROSKA
Egy körben legfeljebb 6-8 ember táncolja, a pihenő csárdáslépést forgás váltja fel. A tánc klézsei változatában a pihenőt jobbra indítják, és kétszer olyan hosszan forognak, mint a rekecsini változatban. A klézsei magyaroska forgása fenthangsúlyos (zenei egyre a lépés fölfelé irányul, térdnyújtással), a rekecsinié lenthangsúlyos (zenei egyre a lépés lefelé irányul, térdhajlitással), és pihenője balra indul. A forgás akkor szép, ha a táncosok kicsit hátradőlnek és súlyukat beleengedve forognak.

BOTOSÁNKA KLÉZSÉBŐL
Kis körökbenjárt tánc, óriási lendületét az adja, hogy a táncosok nemcsak a köríven haladnak jobbra és balra, hanem mindig befelé és kifelé is tartanak, közben egymást a megfelelő irányba húzzák. Ezért fontos, hogy erős fogással megtartsák egymást. A pihenő lépés ugyanaz, kisebb lendülettel, amikor a zene dinamikája megengedi.

BOTOSÁNKA REKECSINBŐL
Szintén kis körökben táncolják, de a kezeiket hátul keresztezve tartják. Aszimmetrikus fbrmajú tánc, egyik irányban egy, a másik irányban három dobbantás zárja. Viszonylag nagy lépésekkel lehet jól megfeszíteni a kört.

HOJNA VAGY BRASWIÁNKA
Valószínűleg szász eredetű polgári tánc, mind formája, mind neve erre vall. Párosan táncolják, nagy körben elhelyezkedve. A hagyományoknak megfelelően azonos neműek is alkothatják a párt, amit egyes elemzők a moldvai magyarok erős vallásosságával magyaráznak. Ezt a véleményt támaszthatja alá, hogy a táncélet egyik jelentős fóruma a vasárnapi mise után a templom elötti tér volt. Erről pusztinai öregek nagyon szépen emlékeztek: a lányok kezükben virágcsokorral fogództak össze a körtáncokhoz. És bizony fígyelték, ha legény táncolt leánnyal. A hojnának két változata ismert, bár a táncházban csak az egyiket táncoljak. Rekecsinben a kör közepe felé fordulva haladnak kifelé és befelé, Pusztinában és a többi faluban a kecskéshez hasonlóan a kör ívén haladnak, először jobbra, majd vissza. A dallam második részére a fíú két kézzel fordítja maga felé a lányt, s úgy lépegetnek egy helyben.

SZERBA
Manapság a legnépszerübb táncok közé tartozik Moldvában. Ez számít a "táncnak", a nuntában (lakodalomban) akár egész éjszaka isjárják, párosan és körben is. Pusztínai fíatalok dobbantásokkal díszítették, és kezüket leengedve olyan szoros kört alkottak, hogy felkarjuk összeért. Más falvakban, illetve táncházakban vállfogással és dobbantás nélkül táncolják. A köríven haladnak viszonylag gyorsan, egyes dallamokra egy helyben fíguráznak.

NÉHÁNY TOVÁBBI KÖRTÁNC
A következőkben néhány olyan körtáncról lesz szó, melyekben fellelhetők közös vonások és újabbak, mint az öves vagy a Gergeltánc. Általában a legkönnyebben megtanulható táncok, de érdemes odafígyelni, hogyan táncolják a csángók.
A bevezetésben leírtak itt is érvényesek a stílusra vonatkozóan. A zdrabuleánka és a raca kivételével mindegyikük két részből álló tánc. A szerba sztudencilor és a nyelu első része ugyanaz: a kör ívén haladnakjobbra, illetve balra a moldvaiakra annyira jellemző tá-tá ti-ti-tá ritmussal. A második részben dobogtatnak, a szerba sztudencilorban folyamatosan jobbra haladva, a nyeluban pedig esztam hangsúllyal egy helyben. Az erdélyes egyik legszebb körtáncunk, rokon a félövessel. Az első, haladó rész annyiban módosul, hogy a lábat megemelve, a sarkat kicsit hátrafelé húzva váltanak irányt. A dallam második részére pedig egy helyben lépnek. Ennél a lépésnél fontos, hogy lábaikat sosem lendítik a levegöbe, mindig a földön zárják a lépést. A zdrabuleánkában három dobbantó lépést egy keresztező követ. Ezek egyrészt igen lendületesek, másrészt erősen dobbantók. A körnek folyamatosan jobbra kell haladnia, még a dobbantós lépésekkel is. Rekecsini fíatalasszonyok a keresztező lépésnél hangosan kiabáltak és táncszavakat mondtak.
Hasonló a drumul dracului vagy dragului is, de a keresztező lépés helyett hármat dobbantanak, és a zene első dallamára a kör ívén haladnak, irányváltáskor kettőt dobbantva. A tánc nevét illetöen még a csángók között sincs egyetértés. A név ugyanis vagy az ördög, vagy a kedves útját jelenti. Bár Magyarországon az előbbi terjedt el, mégis valószínütlennek tünik, hogy a mélyen vallásos csángók éppen az ördögről neveznék el egyik táncukat.
A rácat vagy récést jobbra, illetve balra haladó lépésekkel járják és a parancsszavaknak megfelelően dobogtatnak.
A tánc szövege - mely az említett parancsszavakat tartalmazza - somoskai eredetü, de Rekecsinben is használatos:

"Réce menen e Dunán ... Üssünk hármat a jobbal
S e recuj egymás utan ... S a ballal is mind csak úgy
Pipe visszamaradott ... Egy térgyet, egy sarkat
Járjuk elé ifian."

BULGÁRJÁSZKA
Két egymással szemben elhelyezkedő sor táncolja, az első részben dobogtatva, a másodikban pedig egymás felé befelé, illetve kifelé szaladva.

TlSZTI SZERBA
Szintén sortánc, de a második részben amíg az egyik sor előre, addig a másik sor hátrafelé szalad, és viszont. A pihenőben kettőt-kettőt lépnekjobbra, illetve balra összesen nyolcszor, gyors ritmusban, gyakran dobbantással díszítve. Szaladás közben, csakúgy mint a bulgárjászkában, hangosan kiabálnak.

KERESEL
A polgári táncokra emlékeztetö páros tánc, mely három részből épül fel. Elöször apró lépésekkel haladnak befelé, illetve kifelé a kör közepe felé. Utána a kör ívén haladnak az óra járásával megegyezö irányba, majd forognak. Kezüket is lendületesen mozgatják tánc közben. A táncot énekkel is kiegészíthetik, melynek egyik szövegváltozata így hangzik:

"Keresem, keresem nem kapom,
ha megkapom megcsapom.
Ha megcsapom, megcsapom
ajtó mellett megkapom."

Seres András és Szabó Csaba Csángómagyar daloskönyvében találhatunk hasonló táncszavakat, de érdemes a táncmulatságokon vagy lakodalmakon is fülelni.

VlRÁGTÁNC VAGY FLORICSIKA
Kétosztatú páros tánc. Az első részben a mezőségi táncokhoz hasonló átvetöt lépnek, azzal a különbséggel, hogy közben folyamatosan haladnak előre. Az utolsó forgáslépésnél összefognak és az óra járásával ellentétes irányba forognak. A tánc elején a fiúk állnak belül, a lányok kívül, kezeiket pedig egymás lapockájára teszik. A forgásnál fontos, hogy egyensúly legyen a pár tagjai között, nemcsak a fíúnak kell segítenie a lányt, hanem a lánynak is a fíút.

RUSZÁSZKA
Egyik leggyorsabb forgású páros táncunk a ruszászka, melyben a forgást a felénél megállítják és visszafelé indítják. Az első rész valóban pihenő, melyet feltehetőleg a kereselhez hasonlóan összefogódzva jártak, míg ma - a forgás lendületéből adódóan - inkább kinyitva, bár még mindig egymás felé fordulva.

ROMÁNCA
Titka méltóságteljességében rejlik. Szintén kétosztatú páros tánc, melyben a pihenő lépést lassú forgás váltja fel. Falvanként változó, hogy a forgást a felénél megállítják és visszafelé indítják, vagy végig az óra járásával megegyezö irányban forognak.

vissza a lap tetejére

A MOLDVAI CSÁNGÓK FURULYATÍPUSAIRÓL

Az általunk ismert moldvai furulyások leggyakrabban kétféle fúrulyát használnak; a rövidebb 30-40 cm-es hatlyukú fürulyát, másik nevén sültüt és a hosszabb 60-80 cm-es ötlyukú fürulyát, másik nevén a kavalt.
Ismerik a kettős vagy ikerfurulyát is, amelyen ugyanazokat a dallamokatjátsszák, mint a hatlyukú fumlyán. A tavaszi havajgatás dallamait tilinkón szólaltatják meg, ritkábban öves táncot is fújnak rajta.

Furulya

A moldvai furulyások ugyanazt a hatlyukú furulyatípust használják, amelyet Erdély egész területén ismemek. Újabban szilvafából készitik, mindkét végén rézlemezzel díszitve. Régebben bodzafából, vagy juharfából készítették, s faragással díszítették. A hangszer furata szűkülő, esetleg hengeres és csak a végén szűkített. Hangsora C-re transzponálva: c-d-e-f-g-a-h-c'(a terc általában alacsonyan szól).

KAVAL

Csak nevében egyezik a bolgár kavallal, megszólaltatása és hangsorá teljesen más. Az ötlyukú kaval ugyanolyan dugós sipszerkezetü, mint a hatlyukú furulya, de fürata nem szükülő, hanem párhuzamos. Legelterjedtebb az A hangolású kaval, de előfordul ettől eltérő alaphangú is. Táncdallamokat dünnyögve játszanak rajta, ily módon az egyébként halk hangú hangszer felhangjai és dallamhangjai felerősödnek és különleges kettöshangzatok jönnek létre. Különleges hangsora miatt más dallamokat játszanak rajta, mint a hatlyukú fumlyán. Ritkán játsszák ugyanazt a dallamot mindkét hangszeren.
A kavalon moll terces, bővített kvartos hangsorú dallamokatjátszanak, leggyakrabban övest, kezest, seremojt, Gergelytáncot, juhost, juhajgatást valamint énekes dallamokat. Hangsora D-re transzponálva: d-e-f-gisz-a-h-c-d' (bár a negyedik hangja bővített kvárt, általában alacsonyabbnak hat).
A kaval egyes vélemények szerint a románoktól átvett hangszer. Ha ez így is van, valószínüeg régi időkre tehetö az átvétele. Adatközlőink elmondásából tudjuk, hogy nagyapjuk isjátszott ezen a hangszeren. Valószínű, hogy az egyik régi moldvai ballada, a "Megölt havasi pásztor" alábbi részlete is a furulyáról és a kavalról szól:

"...Ha fejem veszitek, Ingem temessetek
Tellám kapujába, Bárányok lyászlyába,

Nagyobb furulyámat Tegyétek fejemhez,
Kisebb furulyámat Tegyétek lábamhoz,

Ha alól fúj je szél, Fújja, fúdogalja,
S eki azt meghallja, Mingyá es azt mondja

Szép fehér pekulár, Magát havalygassa,
Magát havalygassa, Hazáját sirassa..."

(Szép fehér pakulár, gyűjtötte Kallós Zoltán, Klézse, 1955.)

IKERFURULYA

Az ikerfurulyát már csak Gyimesben és Moldvában ismerik. E hangszer két egybeépített, azonos hosszúságú és hangmagasságú fürulya, az egyiken hat hangképző lyuk található, míg a másikon nincsenek lyukak. A két síp egyszerre történő megfúvásakor a dallam mellett második szólamként megszólalnak az üres cső felhangjai.
Hangsora megegyezik a hatlyukú furulyáéval.

TILINKÓ

Moldvában a csángó fürulyások harmadik hangszere a tilinkó a hatlyukú furulya (sültü) és az ötlyukú hosszúfurulya (kaval) mellett. Az általam személyesen ismert furulyások és énekesek tilinkának nevezik, de van, ahol tilink, tilinkó csilink, pilinka a neve. A hangszer hossza változó, 55 cm-től 80 cm-ig bármekkora lehet.
Megszólaltatás szempontjából legegyszerübb változata a dugós-sípos tilinkó. Ebbe ugyanúgy fujják a levegőt, mint a legegyszerübb fümlyába. Nem kell a szélhasító nyílást alsó ajakkal fedni, és nem kell dünnyögni semjáték közben.
A moldvai tilinkósok elmondták hogyan készítették régen a hangszert. Tavasszal az egyenes füzfaágról lehúzták a héját, olyanról, amelyik nem csomós, majd ha sikerült, ferdén a szájhoz illesztették és ráfüjtak a szabadon lévő peremére. Ha így megszólalt, következett a füzfahéjcsö alsó végének zárása nyitása különbözö füváserösség mellett.
A tilinkójátékos egyik kezével a hangszert tartja, a másik kezének mutató vagy középsö ujjával "billegtet" a hangszer alsó nyílásán. Gyakran trillákkal díszíti az egyébként egyenes dallamhangokat.
Mivel a tilinkón nincsenek játszólyukak, mint a furulyán, ezért ezen a hangszeren csak a felhangokból lehet kijátszani a dallamokat. A természetes felhangokból akkor áll össze egy skálaszerü hangsor, ha a fúváserősség növelése közben nyitjuk vagy zárjuk a hangszer alsó nyílását. Megkeressük a hangszer alaphangjának oktávját, majd ennek kvintjét és az azt követő felhangot, az alaphang második oktávját. Ezeket mind a hangszercső nyitott állapotában tudjuk megszólaltatni.
Az alaphang 2. oktávjaként megszólaló felhang lesz a tilinkó skálájának 1. hangja. Az ezután következő 2., 4., 6. és 9. hangot a hangszercső zárásával tudjuk megszólaltatni, míg a közbeeső 3., 5., 7., 8. és 10. hangot a cső nyitásával, a füváserősség fokozatos növelésével.
A moldvai zenét játszó furulyások gyakran a kavalt alakítják át tilinkónak úgy, hogy az alsó két lyukat beragasztják vagy betömik, a felső három lyukat pedig a bal kezükkel befogva tartják, mintha fürulyát vagy kavalt fognának. Így máris egy zárt csövet kapnak, s kész a tilinkó.
A moldvai csángó fürulyások csak kifejezetten erre a hangszerre való dallamokat játszanak. Többnyire a tavaszi havajgatás dallamát, ritkábban táncdallamokat is megszólaltatnak rajta, így például a doromb dallamát, övest, a Gergelytánc motivumait. Olykor a " Tavasz, tavasz, gyenge tavasz..." kezdetü éneket kísérik tilinkóval.

vissza a lap tetejére

A KOBOZ RÖVID TÖRTÉNETE
ETIMOLÓGIA

A hangszertörténeti kutatásban nem ritka az a jelenség, hogy a hangszernevek egyidőben, vagy különbözö korokban többféle, sokszor egymástól alapvetöen eltérő hangszereket is takarhatnak. Igaz ez a kobozra is, amely egyike legnehezebben azonosítható hangszereinknek, míg magát a hangszemevet a korai középkor óta ismerjük Magyarországon.
Első említései Zolnay László szerint:
ZOLNAYLászló: A magyar muzsika régi századaiból, (Budapest, 1977):
1237-1325.Choboz személynév Veszprém vármegyében,
1327. Johannes dictus Kobzos de Zabadi;
1364. Nicolaus dictus Kobzos;
1470. Michael Koboz.
Maga a szó valószínűleg kun közvetítéssel került a magyar nyelvbe (BÁRCZI Géza: Magyar szófejtő szótár, 1941), a Codex Cumanicus szójegyzékében a "sonator" "zenész" kun megfelelője is "cobuxci", kobozjátékos. A közép-ázsiai népeknél mindenütt megtalálható valamilyen formában, söt a kínaiaknál is (itt hou-pu-su névvel ábrázolnak egy hosszú nyakú lantfélét, a " hou " elötag idegen eredetű hangszerre vall, valószínüleg az ujguroktól vették át). Közép-Ázsiában sok helyen általában hangszertjelent (lásd kirgiz temir-komuz, " vas-koboz", azaz doromb), de legtöbbször hosszúnyakú, régebben egy fából kivájt testű instmmentumot neveznek így (kazak kobüz, ami vonós hangszer, kirgiz komuz, mari kovysh).
Felbukkan a török régiségben is kopuz néven, ez a hangszer a mai baglama őse.
Érdekes módon azonban Nyugat-Európában is megtaláljuk a szót, egy XIV. század eleji német forrás említi: " die Kobus mit der Luten" (SACHS, Curt: Reallexikon der Musikinstrumente, Berlin 1913, Reprint 1979), valamint a wartburgi várban is található egy XV. században készített kis testű, viszonylag hosszú nyakú pengetős hangszer, amelyet kobus néven tartanak számon.
Még érdekesebb, hogy északi, szláv szomszédainknál is megtaláljuk ezt a hangszemevet, de nem csak lantféle hangszert értenek alatta (Szlovákiában, Morvaországban a citerát). Sok lengyel forrás említi a kobzát, mint lantféle hangszert, a XVII. században versben is. Kaminski, bár nem zárja ki arab erede- tét, a mandorával, egy, a reneszánsz korban egész Európában elterjedt 1+1+2+2 fémhúros, bundos hangszerrel azonosítja (KAMINSKl, Wlodzimierz: Instrumenty Mnzyczne na zemiach Polskich, Varsó 1971). A doni kozákok a XVII-XVIII. században kobzával kisérik hösi énekeiket, ezt a hosszú nyakú hangszert később teljesen kiszorítja a nyugati lantból átalakult bandura. Egyes ábrázolásokon kerek testü, rövid nyakú, a csángók és a románok által használt kobzához és Tinódi lantjához is hasonló kerek testü hangszerek láthatók (KLENOV, Arkagyij: Tam, ggye muzika zsivjot, Moszkva 1985). A makedónoknál - valószínüleg török hatásra - együtt élt a bundozatlan ud és a bundozott lavta, mindkettő az európai lanthoz hasonló felépítésű. (KOBOLA, Alojz: Tradicijska Narodna Glazbala Jugoslavije, Zágráb 1975).

MAGYAR VONATKOZÁSOK

Magyar hangszerként Orbán Balázs írja le először egyértelműen a hétfalusi csángók táncmulatsá- gairól szóló leírásában (ORBÁN Balázs: A Székelyföld leírása, Pest 1873);
" a kobza egy guitareszerü hangszer, melynek öt bordája, rövid nyaka és nyolc húrja van, ezt tollalpengetik, s a zenekarban a nehezen hordozható czímbalmot helyettesíti, s talán nem tévedek, ha ezt a régi költők által használt kobozzal, miként neve is jelöli, ugyanazonosnak tartom. "

Ez a leírás tökéletesen ráillik a ma használatos moldvai csángómagyar és román hangszerre is (talán azzal a különbséggel, hogy ma inkább hét bordával készítik a hangszert). Ez azonban persze még nemjelenti teljes bizonyossággal azt is, hogy Orbán Balázs állítása igaz.

Számunkra azonban fontosak a román adatok is, hiszen a ma koboz néven ismert hangszer a mai Románia különböző területein fordult elö, s néhány helyen még ma is használatos.

A jeles román hangszertörténész, Tiberiu Alexandru a román cobza első ábrázolásainak a Voronet-i monostor freskóján látható hangszert tartja, illetve más, hasonlójellegü ábrázolásokat (ALEXANDRU, Tiberiu: Instrumentele de muzicale ale poporului roman, Bukarest 1956). Itt a hangszer Dávid király kezében látható, kis testü, hosszú nyakú, nemigen hasonlít a maiakhoz. A cobza-t a régebbi román források cobuz, capus, cabuz, copus, valamint lauta, alauta néven emlegetik, használóikat pedig lautaroknak. Ezek a nevek törökös, ill. arab forrásokat sejtetnek, lásd török kopuz, ill. arab "al ud", amelyből az európai lant elnevezések is erednek (lute, Laute, stb.) Nagyon valószínű, hogy maga a körteforma testü, rövid, bundozatlan nyakú, lúdtollal pengetett hangszer is a törökök által került a térségbe, s így magyar területre is. Moldva egészen az 1800-as évek közepéig török megszállás alatt volt, s éppen egyik fejedelme, Dimitrie Cantemir készít alapvetö fontosságú tanulmányt a török zenéről a 18. században (CANTEMIR, Dimitrie: Histoire de la empire Ottoman, Párizs 1743).

Ha ez igaz, akkor a kobza a török ut-h6\ alakult ki. Ez az arab ud változata, és mindig a "klasszikus", udvari zenében használták. A baglama, a fentebb említett kopuz utóda, kifeje- zetten népi hangszer.

Lássuk most, hogy a magyar régiségben mikor bukkan föl a középkor után - hosszabb szünetet követöen - újra a koboz elnevezés?

Az 1560-ban szerzett széphistóriában Szilágyi Mihály a tömlöc ablakában ül, ,^obza kezében, keserves nótát szépen veri vala ". A költő Zrínyi Miklós kedves hangszere tanulóéveiben a koboz volt. Egy 1649-es levélben a következöket olvashatjuk török foglyokkal kapcsolatban:

"...egyköztükvan, akisem magyarul, sem horvátulnem tud, hanem csak törökül. Fejér Andrásnak azt mondta, hogy lantos és kobzos, szintén Jeruzsálem tájárul jütt fel". Milyen lehetett az a lant, amelyen ez a török fogoly játszott? Minden bizonnyal ud, amely európai szemmel egyértelmüen hasonlít a lanthoz. Miért kellett megkülönböztetni a koboztól? Valószínüleg azért, mert alapvető különbségek voltak: a koboz hosszú nyakú, kis testü, esetleg bundokkal ellátott hangszer lehetett. Az ilyen hangszert persze sokkal egyszerííbb is volt elkészíteni, mint az udot. Testét akár kobak- tökből is csinálhatták (egy ilyen hangszer látható a szegedi Móra Ferenc múzeumban), s ezért írhat- ta Szepsi Csombor Márton, aki Franciaországban talál rá, mint hun eredetü hangszerre (ott egyébként éppen hegedüt kísér), hogy Magyarországon "még az gyermekek is azt pengetik". (SZEPSI CSOMBOR Márton: Europica Varietas, Bp., 1979). Sorolhatnánk még a XVII. századi említéseket, de talán érjük be most csak egy fontos adattal: Comenius ábrázolja is a hangszert "Orbis pictus"-ában. A lant és koboz különbözőségét Gábry György is alaposan tárgyalta (GÁBRY György: Egy hangszertipus útja Ázsiától Európáig I-II, Magyar Zene 1979 és 1980), o azonban egy vonós alakban történő továbbélést feltételez, míg Király Péter egy régebbi tanulmányában a nyu- gati ciszterrel azonositja a kobozt, bár később inkább a többféle hangszerre történö névalkalmazás mellett teszi le a voksot (KIRÁLY Péter: Adalékok a XV-XVII századi hangszer-terminológiánk kérdéséhez, Zenetudományí Dolgozatok 1987, A lantjáték Magyarországon a XV. századtól a XVII. század közepéig, Balassi Kiadó Budapest, 1995).

Véleményem szerint a koboz név a török idők elött és alatt egy hosszú nyakú, kis testü, ösi eredetü hangszerre vonatkozott, amely sokféle formában létezhetett, a gyermekhangszerektől kezdve a mívesen elkészített drága instrumentumokig (ilyenek létére utalnak egyes XVII. századi leltárkönyvek). Ez a hangszerfajta, - melynek továbbéléséröl egyértelműen szinte csak a fricsi kastély falán található ábrázolásból értesülhetünk - kihalt, illetve beleolvadt a délszlávoktól beho- zott, de valójában török eredetü tamburaféle hangszerekbe.

Ezután vegyük szemügyre azt az instrumentumot, amelyet erdélyi illetve csángómagyar kobozként azonosít Orbán Balázs, majd a 1930-as évek elején Domokos Pál Péter, aki a lábniki Pógár Demeterröl készít fényképet a harmincas évek elején (DOMOKOS Pál Péter: Mert akkor az idő napkeletre fordul... Kolozsvár 1941). Ez a hangszer nyilvánvalóan azonos a román cobzá-vsA, melyet Liszt Ferenc is leir, mint a mandolin egy fajtáját. Mindeddig egyetlen magyar nyelvü munka foglalkozik alaposabban ennek a hangszemek a történetével és újabbkori használatával. Hankóczi Gyula cikke összefoglalja a román munkák adatait is a cobzá 19. századi használatára vonatkozóan. Eszerint Munténiában és Moldvában a zenekarok fontos kíséröhangszere volt, s főként pánsíp, hegedü, koboz összeállítású együttesek léteztek (HANKÓCZI Gyula: Egy kelet- európai lantféle'- a koboz, Ethnographia, Budapest 1988/3-4).

Feltételezéseim szerint a román hangszeres zene is erős kapcsolatokat mutathat a törökkel, maga a román "taraf" "zenekar" szó is török eredetü. Egyébként Alexandru szerint 1914-ben Bukarestben évenként körülbelül 2000, míg 1938-ban már csak 20 darab cobzát készítettek.

CSÁNGÓ VONATKOZÁS

Moldvai csángómagyar használatára először 1906-ban derült fény (Y. Wichmann finn nyelvész gyüjtése nyomán). Ezután jön Domokos Pál Péter fényképe, majd a hatvanas években Kallós Zoltán gyüjt igen értékes anyagot Gyöngyös György 1905-ben született kobzostól. Ezekből a dallamokból néhányat Hankóczi közöl idézett munkájában, saját gyüjtéseivel kiegészítve (többek között éppen Gyöngyös György öccsétől gyüjt kobzos anyagot). A hangszemek ez a fajta énekkísérö alkalmazása valószínűleg nem mondható általánosnak, bár természetesen nem zárható ki, hogy egy korábbi fázis- ban hivatásos énekmondók kíséröhangszere is lehetett. Mégis sokkal gyakrabban szólhatott a koboz más hangszerrel, vagy hangszerekkel együtt. Gyöngyös György hangszerjátéka külön tanulmányt igényelne, itt csak azt említjük meg, hogy a szokásos d-a-d'-g' hangolás mellett a g' húr párja egy G-re hangolt húr (dd-aa-d'd'-g'G). Valójában a dallamok a d-g húrokon szólalnak meg, egy sajátos "visszafelé" történő játékkal. Alább erre találunk dallamokat, elsőként a Hankóczi által lejegyzett (lásd a következő oldalon) hegedű-koboz kettős egy részletét, "A menyasszony fogadása" címmel (ZTl AP 3965, Lujzikalagor, Gyöngyös György kobzos).

A továbbiakban közölt dallampéldákat Kallós Zoltán 1965-ös lujzikalagori gyüjtése alapján Balogh Sándorjegyezte le. Ezek összehasonlításával alkalmunk nyílik egy valamikori énekkíséret sajátosságainak megismerésére.

Bár a kottakép valószínüleg csak tökéletlenül adja vissza a valódi hangzást, mégis látható a koboz cimbalomszerü játékmódja, melyet a korai román források is megerösítenek. Valójában a koboz és a cimbalom egymást helyettesíteni tudták, és - amint már Orbán Balázs is megjegyzi - a könnyen hordozható koboz vette át gyakrabban a nehezen mozgatható (emiatt például menet- ben nem, vagy rosszul használható) nyakba akasztós cimbalom szerepét. Ezért figyelhetö meg a játékmódok hasonlósága.

Azt is meg kell állapítanunk, hogy a koboz nem a pásztorok, vagy a falusi parasztság, hanem a professzionális (elsősorban cigány) zenészek hangszere volt. Ezek a zenészek általában külön falvakban laktak, söt laknak a legutóbbi idökig (lásd a párhuzamot a magyar középkori zenésztelepülésekkel, melyekről Zolnay ír fent idézett munkájában). 1848-ig a mai Románia területén élő cigányok jobbágysorsban éltek, zárt falvaikból bármikor elvihették őket közmunkára, a zenészfalvak elsösorban zenével szolgáltak (Bari Károly népzenegyűjtő szóbeli közlése).

vissza a lap tetejére

KOBOZJÁTÉK A MAI TÁNCHÁZAS GYAKORLATBAN
Bolya Mátyás

BEVEZETŐ

Felelösségteljes dolog tanítási célzatú irományt közreadni, mert egyéni tapasztalatok, tudásmorzsák szubjektív halmazából kell egy lehetőleg objektív, általánosítható tanulságot levonni. Ez igen nehéz feladat, a teljes objektivitás elérése szinte lehetetlen is. A koboz esetében ez talán még nehezebb, mert nincs kialakult iskolája mesterekkel és tanítványokkal, mint például a román pánsípművész generációk esetében. Viszonylag kevés gyűjtés született, és komplett, csángókat is kiszolgáló kobzost is foglalkoztató zenekart szinte már csak az öregek elbeszéléseiből ismerünk. A rendelkezésünkre álló forrásokból sajnos csak kevés általános érvényü tanulság adódik. A zenélési szokások és technikák, söt a hangolás terén is csak találgathatunk, ugyanis nincs annyi kobzos anyag, hogy akár statisztikailag döntsünk el ilyen alapvetö kérdéseket. E hiány pótlására egyetlen lehetséges megoldásnak a saját hangszeres tapasztalatok értékelését és a meglévő forrásokkal való összevetését látom.

Ezért fontos tudni, hogy a közölt akkordok és technikák mindegyike a magyarországi táncházas gyakorlat során alakult ki, és nem feltétlen kapcsolódik csak az általunk ismert autentikus csángó kiséretmódhoz. Hogy milyen arányban fedi le azt, erre ma nem tudunk pontos választ adni. Bár folynak vizsgálódások, talán sose derül ki a teljes igazság. Ennek egyik fő oka ezirányú ismereteink hiányossága. Az viszont tény, hogy a közelmúlt román kobzosai körében igen magas dallam- és akkordbeli virtuozitás fígyelhető meg.

Pontos összehasonlító elemzés hiányában a román és a csángójátékstílus, hangolás, repertoár stb. meghatározása igen nehéz, talán nem is lehetséges. Nyilvánvalóan ismerték egymás dallamait, stílusát. Ennek szétválasztása fel sem merült akkoriban. Erről Dr.Hankóczi Gyula Egy kelet-európai lantféle - a koboz címü tanulmányában így ír:

" ... a XX. század kezdetére csak a magyar nép néhány keleti népcsoportja és a román nép többsége őrizte meg lantszerü népi hangszerként [a kobozt]. A két nép kobozhoz tartozó kultúrelemei az idők folyamán folytonos oda-vissza vándorlásban voltak. Maga a koboz hangszer terminus valószínűleg magyarból való átvétel a román nyelvben, ugyanakkor a hangszer terminológiája erősen romános a moldvai magyarok körében. A zeneszerszámnak a két nép között való népszerűségét jól érzékeltetik a koboz nevét őrző családnevek is. (...)

A játéktechnika kérdései elsösorban román részről kimunkáltak, eredményeik ismerete azonban a moldvai magyarok zeneéletének feltárásához óhatatlanul szükséges. A repertoár rétegei is a két nép egymásra hatását tükrözik. Román nyelvi környezetben természetes a nagyszámú román szöveges és táncdallam a moldvai magyarok zenéjében, és a magyar dalokkisebb csoportja is természetes a román zenészek repertoárjában. A zenélés alkalmainak sorában is számos párhuzamot találunk. (...)

A játékosok társadalmi megoszlása is hasonló: mind a magyar, mind a román zenészek a szegényparaszti réteget képviselték. Jelentős azonban a cigány muzsikusok szerepe is, akiknekjelenlétét a zenei terminológiák, a zenei átadás-átvétel kérdéseiben kutatni kellene. "

TÖRTÉNET

A koboz nagy múltra visszatekintő hangszer. Eredete nem tisztázott, talán arab közvetítéssel került Európába, azonban hallhatunk bizánci illetve perzsa eredetről is. Csajághy György kutatásai nyomán feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyarok regöseinek is hasonló zeneszerszáma lehetett, és nem átvételről van szó. Ma népi hangszerként bukkan elő a Romániában található Moldva, Dobrudzsa, Munténia és Olténia területén. Magyar vonatkozásban a moldvai csángómagyarok kedvelt kísérőhangszere.
A koboz egy jól követhető kelet-nyugati irányú fejlödési vonulat maradványhangszere, így közeli rokonai találhatók keleten és nyugaton is. A pontos rokonsági viszonyok nehezen tisztázhatók, rengeteg hatással, átfedéssel kell számolnunk a népzene, világi zene és egyházi zene között ezeken a területeken. Keleti testvére az ud, mely mind az arab, mind a török világban máig közkedvelt hangszer a klasszikus és népzenében is. Az ud arab közvetítéssel került Európába, ahol gyorsan meghonosodott, majd rövid idö alatt kifejlődött belöle a népszerü udvari hangszer, a lant.
Ma már szinte biztos, hogy egy valaha közös eurázsiai kultúrkincs örököséröl van szó. Kapuként vezet el minket keleti és nyugati zenei analógiákhoz. Hitelesen megszólal rajta ezért egy csángó népdal ugyanúgy, mint egy kora reneszánsz udvari tánc, vagy akár Balassi költeményei. A mai táncházas gyakorlatban mint a moldvai csángó tánczene kíséröhangszere jelenik meg, de használatos énekkiséretre is, sőt igen virtuóz szólóhangszer is válhat belőle. Sok kortárs zenei irányzat is használja, főleg a népzene alapú műfajok (etno-, word music, freefolk, obscure-organic music, stb...) kedvelt hangszere, de előfordult marjazz, blues, és alternatív zenében is.

IRODALOM

Magyarországon kifejezetten csak a kobozzal foglalkozó kiadvány nagyon kevés született, mindössze kettőröl van tudomásom. Az egyik Dr. Hankóczi Gyula: Egy kelet-európai lantféle - a koboz (1988.) címü tanulmánya, mely inkább történeti és néprajzi áttekintést ad, mint gyakorlati útmutatást. Rámutat, hogy a koboz eredete igen homályos, a név és a mai formában ismert hangszer csak a XIX. században kapcsolódik egyértelműen össze.
Másik kiadvány Kobzos Kiss Tamás: Hegedü és koboz (1997.) cimü dolgozata, melyben a koboz történeti áttekintése mellett a hagyományos hegedű-koboz hangszerkettőssel, valamint a moldvai román cigány kobzos, Paun Vasile játékával foglalkozik.
Általános érvényü tanulság levonásához tudnunk kell, hogy Vasile hangolása (lásd később) egyedi esetnek számít és a hegedüs Fehér Mártonnal sohasem játszottak együtt hivatásszerüen, csak a gyüjtés idejére álltak össze. Ezek ellenére Vasile játéka sok szempontból példaértékü; kiemelném azt a rutint, mellyel minden fontosabb zenei történésre reagálJelezve azokat a kíséretben is. Kötetünk tartalmazza ezen kiadvány néhány fejezetét, köztük az említett hangszerkettős kottapéldáit.
Magyar koboziskola sajnálatos módon még nem készült, van viszont egy román kiadású (Constantin Zamfir és lon Zloeta: Metodá de Cobzá), amely a maga nemében egyedülálló, igen tanulságos elolvasni. A könyv a cimbalomszeríi (bővebben lásd a pengetésfajtáknál), bontásos* kíséretmódot helyezi előtérbe.

GYAKORLATI TANÁCSOK

Tánckíséretben a mélyebb tónusa miatt a G alaphangú koboz használhatóbb. A gyakorlat is ezt igazolja. Az ilyen hangolású kobzon a táncházas gyakorlatban általában használt G illetve A alaphangú íürulyák sokkal könnyebben kísérhetők, ezért kezdőknek ezt ajánlom.
Vita tárgyát képezi a G illetve D hangolás elsőbbsége, eredetisége. Nincs meggyőző bizonyiték egyikre nézve sem, de ennek eldöntése nem is fontos. Egyrészt eddigi ismereteink alapján nem is lehetséges, másrészt semmit nem változtana a kialakult gyakorlaton, csupán újabb száraz adattá válna valamely ide vonatkozó tanulmányban. E két hangolás "összebékítése" úgy lenne megvalósítható, ha egyszerre használnánk őket. Kölcsönösen kiegészitenék egymást, mert ha egy akkord D kobzon csak fordításban fogható, akkor az G kobzon alaphelyzetü, és fordítva. Ez nem egy múltbeli játékmódra vonatkozó feltételezés, nincs rá semmiféle utalás vagy hangzóanyag, tisztán gyakorlati tapasztalatok alapján gondolom így. Két tökéletesen hangolható és tisztán szóló koboz szükséges hozzá. Mindenki a gyakorlat során kialakíthatja a magának megfelelő hangolást, mely akár az eddig említetektől teljesen eltérő is lehet egyedi alkalmazások esetén (például C alaphangú koboz). Akkordikus kísérethez feltétlenül tartsuk meg a kvint-kvárt-kvárt hangolást! Ez sokoldalúbban használható, mert mind akkordikusjátékra, mind dallamjátékra alkalmas. Előfordul még a kvártos (például: a-d-g-c') - ez dallamjátékhoz praktikus - vagy a kvintes hangolás (például: a-e-a '-e'), de mindkettő leszükíti a használhatóságot, így nem is terjedtek el.
Fontos megemlíteni, hogy mostanában egyre gyakoribbá válik az A alaphangú koboz használata. Ennek egyik oka a furulyások által közkedvelt ugyancsak A alaphangú furulya, valamint a könnyen beszerezhető gitárhúrok a 45 centiméter körüli húrfesztávon ezen a hangmagasságon szólnak teltebben, eröteljesebben.
A Radoiai román cigány kobzos, Paun Vasile hangolása (e-a-d-g') egyedi esetnek számít, a mai napig nem ismerünk mást, aki hozzá hasonlóan hangolná hangszerét. Ez a kvártos hangolás valószínüleg a gitáros gyakoriatból eredeztethetö, és inkább alkalmas akkordbontások és menetek, mint teljes akkordokból álló komplett fűzések játszására. A húrpárok egyikét szokás egy oktávval mélyebbre hangolni.
Hogy két különbözö húr tisztán szóljon egymás mellett oktávpárhuzamban, az csak egyedi húrláb és professzionális húrok használatával érhető el (lásd 12 húros gitár), ezért a tisztajáték érdekében nemjavaslom. Bár az eredeti szászrégeni kobzokat - amúgy használhatatlan - fémhúrokkal látják el, a magyarországi táncházas gyakorlatban a müanyag alapú gitár és lanthúrok terjedtek el. Ez indokolható a koboz húrtartójának konstrukciójával, mely a fémhúrokjóval nagyobb húzóerejét már nehezen bírja el. Tipikus kobozbetegség a húrtartó részleges, majd teljes leválása. Ma már kaphatóak speciális, kis húzású fémhúrok, úgyhogy lehet kísérletezni. Az eredetinek mondható bélhúros hangzáshoz azonban a müanyag húros variáció áll közelebb. Ha tehát tisztán akarnak játszani, azt ajánlom hogy ne spóroljunk a húrokon.
Gyakori gond még a nem megfelelő anyagból készült hangolókulcs és fogólap. Bár a legújabb szászrégeni szériákon a hangolókulcs már nem feketére festett puhafából, hanem valamilyen harmadosztályú egzótából készült, de a fogólap még mindig hamar kopik, jellegzetes húrzörejt előidézve. Leghatásosabb orvosság a fogólapcsere, mely költséges, de sürü használat esetén elengedhetetlen.
Ma már több hangszerkészítö foglalkozik koboz készítésével, de a fentebb említett hiányosságok ellenére is még mindig a szászrégeni hangszerek a legjobbak.
Szászrégen Erdélyben, a mai Románia területén található városka, ahol főleg vonós hangszerek készítésével foglalkoznak. Az igények ellenére a koboz gyártása nem rendszeres, beszerzése ezért nem könnyü, de érdemes pénzt, időt szánni rá.

vissza a lap tetejére

GYŰJTÉSI ADATOK A HAGYOMÁNYOS HEGEDŰ-KOBOZ KETTÖSRE VONATKOZÓAN

PÁUN VASILE KOBZOS

Páun Vasile (született Rádoaia-n, 1937-ben) a következőket mondta el hangszeréröl:
Édesapja, akit szintén Páunnak hívtak, hivatásszerü kobzás volt (Rádoaia az egyik a moldvai zenésztelepülések közül, ilyen volt mégpéldául a baranyai adatközlőim által emlegetett, Gajcsána közelében lévő Ungureni) őt pedig hegedüsnek szánták. Otthon együtt gyakoroltak, hegedüjátékát apja kísérte, de ö maga is elövette néha a kobozt, és megpróbálta átvinni rá a hegedüs dallamokat.
Anyai nagyapja szintén egyébként hegedüs volt, apjával együtt játszott. Elsö hangszerét is a nagyapja készítette. A rádoaiai zenészek gyakran muzsikáltak magyar katolikus falvakban is, háromféle repertoárjuk volt: román, magyar és cigány.
Páun Vasile 11 éves korától rendszeresen muzsikált, nagyapja 87 évesen, Somoskában halt meg egy muzsikálás alkalmával. A katonaságig (1957-ig) csak apjával zenélt, majd 3 éves katonaideje alatt megtanult tangóharmonikán játszani, késöbb szaxofonon is. Kobzán rendszeresen játszott, viszonylag nagy létszámú népi együttesben (5-6 hegedű, 2 cimbalom, 3-4 harmonika, nagybőgő és kobza). Azt nem tudja, hogy édesapja hogyan tanult meg kobzázni, de ö mindig hegedüssel játszott, hangszere Nádesa-ban (Nádas) készült. Arra a kérdésre, hogy voltak-e még kobzások a faluban, azt felelte, hogy igen, de ezek már öregek voltak, és ö csak apjától tanult. Az alábbi táncokat sorolta fel: sírbá, hora, íloricsika (virágtánc), keresel, sírbá ofícierasca ftiszti), de doi (kettős),)\imata. de briu (félöves), ungureasca (magyaroska), tevelug, nyelu, csárdás, musáma (kecskés). Rendszeresen zenélt a következö csángó falvakban: Klézse, Somoska, Nagypatak, Forrófalva, Külsőrekecsin.
Arra a kérdésre, hogy mi volt a "csárdás" a "Szép asszonynak kurizálok" című nótát pengeti. Ezt a táncot nem csak csángó falvakban táncolták. Eljátssza még a románul "Cumatrita" néven emlegetett "Komámasszony" kezdetü népszerü éneket.
A szomszéd falvakban ritkán muzsikált, egyszer elment kecskét táncoltatni (szilveszter éjszakai népszokás) apja helyett. A kecsketáncnál három dallam szerepelt: kecskés, dedoi (kettős) és floricsika (virágtánc). A húroknál megemlíti, hogy telefonkábelből csinálták, a vastag húrokat duplán vették. Belet nem használtak, csak a hegedüre, régebben, Ezt "halbél"-nek nevezték, és üzletben lehetett kapni. A cimbalom és a koboz rokonságával kapcsolatos kérdésnél elmondja, hogy a két hangszer funkciója azonos. Ha cimbalommal együtt játszik a kobzos, egyszerübb a kíséret, általában csak pörgetés és kromatikus menetek nélkül. Ha nincs cimbalom, a koboz pótolni tudja.
Páun Vasile hangszerének hangolása: e e'- a a'- d d'- g g'.

vissza a lap tetejére

Fehér Márton csángómagyar hegedüs
(született Külső-rekecsinben, 1934. október 13-án) 1994. január 24-én, Budapesten a következöket mondta:

- Arról kérdezném, hogy a kobzával először mikor találkozott, mikor látott elöször kobzát?
- Kobzával? Hát én először, mikor megismertem ezket a muzika-szerszámokat, akkor az volt: a hedegü s a kobz. S édesapám azt mondta, zők idejekbe es mind csak a volt, az a zeneszerszám: a hedegü s a kobz. Ok es csak ügy érték, mikor fiatalok voltak ők.
Aztán hogy mint én nagyobbat nőttem, valami 15-16 esztendős koromban, akkor fogott eléjönni a faluban ez az akordeon, s mikor az akordeon eljött, akkor cambalt (román: cimbalom) többet nemfogadták, hangosabb volt az akordeon, s szebben kijött, s akkor volt csak hedegű, akordeon, dob, s akkor evvel a három szerszámval csináltak lakodalmat, táncot - ugye hórát, s hórának azt mondják, mikor csak táncot csinálnak -, nincs ebéd, nincs semmise, csak táncolás van. Se nem énekelnek szájból semmit, csak afiatalság táncol, s annak mondják: hóra.
- S mikor kezdődik ez?
- Mikor templomból kijő a népség, tizenkettökor, vagy egykor, aztán mennek enni, fiatalok s zenészek es, mind esznek, osztán indul meg a hóra, délután egy-fél kettőkor, s osztán estig, meddig a Nap leszentül. S ennek akkor azt mondják: hóra.
- Akkor ezt inkább nyáron csinálták, mert akkor a Nap későn szentül.
- Hát mondjuk ha nyárba csinálták, akkor később szentült le a Nap, s amig a Nap leszentült, csak addig tarthatott a hóra. De télben aztán még ha nem csinálták kívül a mezőn, vagy az udvaron, hanem vitték bé egy nagy házba, s hogy még tudjanak mulatni elébb, akkor gyútottak lámpákot ügyesen, hogy hosszabb legyen a hóra.
- Valami ünnephez kötődik ez?
- Ha hétközben van valamilyen ünnap, akkor es szokták. Minden ünnapon, vagy vasárnap.
- Mikor egészen kicsi volt, akkor is volt ott Rekecsinben kobzás?
- ffát, azt mondom, hogy akkor csak volt kobzás, hedegű, máskor cimbalrtiot es elhozták a cigányok.
- S a kobzás ott lakott, Rekecsinben?
- Igen hedegüs, s kobzás.
(A szerzö megjegyzése: valójában a zenészek nem Rekecsinben, hanem a néhány kilométerre fekvö Radoáia-ban laktak.) - Cigányember volt a kobzás, vagy magyar, katolikus?
- Nem, azok mind cigányok voltak úgy mesterek, mert ők szokták megtanulni ezket. Nálunk való falusi emberek csak sültyüvel (csángó fürulya) tudtak. Még valaki megtanulta, pásztorok, (ezek a csobánok) ők még tudtak sültyülni. S ha nem kaptak cigánokat, mikor este akartak csinálni táncot, guzsalyasat (azt mondták: táncguzsalyas, akkor nem mend mentek el másfaluba, hanem fogadták meg a sültüst. S a sültüvel es csináltak táncot.
- És ezek honnan jöttek ezek a muzsikás cigányok, Radoaiaból?
- Igen, honnatjőt Vasil; ző apját ismertemjól, Paun öreg ember vót, s még vót egy hedegüs, Esztingásnak mondták, az ügyes mester vót. Még vót egy Chiriac, öregember, mind csak az es hedegüs vót. S azokat fogták elegyezni úgy lakodalomba, vagy táncba, hórába. De sokszor nem tudtak elmenni, mert azt mondták, hogy drága, s aztán fogták el a sültyüseket.
- S az öreg Páun, kobzás volt?
- Az öreg Páun kobzos volt. S volt még egy másik Chiriac nevíí, hedegüvel. Azokat esmertem, s én es mikor elmentem táncba, sokat nem táncoltam, én es odafigyeltem, hogy vegyem el azkat a dolgokat, miket őkzenéltek, odahallgattamjól, hogy tanuljam meg én es.
- S az öreg Páun, kobzás volt?
- Az öreg Páun kobzos volt. S volt még egy másik Chiriac nevíí, hedegüvel. Azokat esmertem, s én es mikor elmentem táncba, sokat nem táncoltam, én es odafigyeltem, hogy vegyem el azkat a dolgokat, miket ők zenéltek, odahallgattam jól, hogy tanuljam meg én es.
Én előbbszer, mikor vótam valami 12 esztendős, vót egy lakodalom a szomszédnál. Hát mikor elfolyt a nunta (román: lakodalom), jól táncoltak, muzsikáltak, megszerettem erősen a hedegíít. Megneztemjól, erőst kellett lenne nekem es hogy legyen egy hedegü. Megneztemjól aformáját a hedegíínek, s akkor én hozzáfogtam, s akkor egy doszkára egy darab tíízből való szénvel, kialudt szénvel rárajzoltam a hedegíínek aformáját, s akkor hogy a nuntafeltőtt másadszor, akkor énfog- tam, édesapámnak vót egy kis főrész, keskenyke főrész, az sem vágott (nem vót megfenve), de úgy kiástam, a szén után úgy kikerültem én azt a darabot, de hogy üres legyen, akkor én belülröl is húz- tam egyet szénvel, s én csináltam olyan formátnak, hogy amikor én teszek előt s egy hátat nekije, tudjam oda szegelni a kereten szegvel, s akkor úgy csináltam meg, belülről es kivágtam, s külső felit es, hagytam olyan vastagon, hogy mikor a szöget beléütöm, akkor ne törjék el. No, ezt meg- csináltam. De nem tudtam megcsinálni azt a formát, hogy én csapokat tudjak tenni nekije, hogy felhúzzam, felhangoljam, ahogy az kellett lenne. En csak üttem négy szeget ott elöl (a hegedűjén mutatja), ide üttem négy szeget, ide (mutatja lent) mind csak négy szeget, s nem kaptam olyan dró- tot, ami nekem olyan szép vékonka legyen. Hát valahogy kaptam, mikor háború volt, 44-be, akkor németek elhullatták azkat a mászkákot (gázálarc), melekben voltak olyan rugók, olyan... húzta esszefeszesebbrefejin, s akkor én kibontottam azt a kis árkot, meghúztamjól, hogy igenyes legyen, s akkor a szeghez akasztottam ide s ide, négyszer. S immár most hogy tudjam én felhangolni, hogy emelkedjék a hangja alább, vagy fennebb. Akkor én egy babszemet elhasítottam kettőbe, bészúr- tam ide, s mikor taszítottam felfele, ekkor emelkedett a hangja. Na, így márjó lesz! S azt a hangot emeltem fel négy fél babszemvel. Amit édesapám énekelt, sokszor énekelte azt a " Te Deum "-ot magyarul, hányszor hazajött a szentmisérül, akkor ő vette azt a "Mennyei szép harsonát" (vót egy magyar írása nekije, "Mennyei szép harsona "). S őfogta énekelní sokszor azt a szép " Te Deum "- ot. Megolvastam, hogy hányszor váltsa eí a hangját. Azt mondja: " Téged Isten, dícsérünk / Téged Úmak vallunk" (dúdolja a Te Deum dallamát: d' d' d' t 1 t 1 /1 1 s d' t 1 s).
Na mondom, akkor csak négyszer váltsa meg édesapám a hangját, akkor abból a négy drót- ból kiveszem azt az éneket. Ugy es csináltam. Akkor ezt feltaszítom inkább, szóljon magasabban. Másikot azután hogy édesapám énekelte, no ezt csak kisebbet kellett eltaszítsam a babszemet. S akkor kijött egy ilyen formára (áthangolja a hegedüt a négy hangra). Akkor a négy babszemvel én ezt a hangzatot kivettem. Nem tudtam én odatenni a kezemet ide, hogy énfogjam azt az éneket kivenni, én csak úgy csmáltam. No, édesapám így énekelte (mutatja pengetve). Jaj, én akkor úgy szerettem, ullyan teljes vót a szüvem, hogy én egy ekkorát tudtam csínálni.
S akkor mar mit tudjak én csinalni, mert én azt hittem, hogy a vonónak az afehér kenderből van csinálva. Edesapám csinált kötelet; kendert vetett kukorica közé, s akkor olyan nagy vastagon nöttek azok, mint a kezem, így, s ő akkor megáztatta, megszáradtak, akkor nyúzta meg, s csinált a tehennek kötelet. de hogy szépfehér vót, én azt hittem, hogy a cigánnak es olyan kenderbül van. Na, akkor csináltam egy vonót. Egy kis fára feltettem, egy vesszőre, mint a vonón van. Nahát én hezzáfogtam avval, valamit szóllott, de hát nem akart szólni nagyon.
Én láttam egy gyantát a cigánnak, azt gondoltam, hogy nyüge (mézga) a szilvafa oldaláról, azt gondoltam, hogy a szilvafa oldalán termik, s akkor a cigán levette, s ő húzta meg a vonót, én úgy gondoltam. No, én es elmentem ki a szilvák közé, sfogtam egy kis ullyan nyügét, s meghúztam azt a kenderből csinált vonót, s én mikor húztam, na, akkor szólanifogott. Immár tőtt valami egy hónap, kettő, na, én csak awal maradtam. Volt egy leántestvérem, férjhez ment, annak az én sógoromnak voltak lovai. Menen az erdőbe. Béjött, nálunk kellett elmenjen az erdőbe, jó kemény tél vót, hideg vót, nagy hó vót, béjött, megmelegedett kicsit. Megivott egy pohár bort, s megnezte, hogy mit csinálok. "Há micsináltál te, sógor? " Há, mondom, csináltam egy hedegüt. "Há oszt miből csinál- tad, míféle ez? " Mondom: kendervel. Aszongya: "nemjó". Há, mondom, miből lehet csinálni? Azt mondja: " lófarokból". Há, mondom, adnál-e nekem valami lófarkat, ha lófarokból csináljak, akkor csinálok egyet úgy. Hát, gyere ki, aszongya. Hát kimentűnk a lóhoz, megfogta afarkát, rántott egy jó csomó lófarkat onnat, s: " no, immár ezt csináld meg ". aszongya. Na, hát megcsináltam abból, de nem tudtam, hogy hogy ragasszák be. Megfogtam, kifúrtam valahogy azt afát, s béhúztam cérná- val, de csak kátránval odaragasztottam. De azt mondja, keressünk valahol gyantát. S akkor avval kell megkenni, ez nemjó, mert ragad, ragadós az a nyüge, mely afa oldalán van, nemjó, azt mond- ja, keressünk azt mondja, ha te nem, keresek én. S kapott valahol ő egy cigánnál valami kis darab gyantát. Na megkentem avval, s akkor na, én akkor avvalfogtam ezeket. De én immár hogypróbál- jak ki egy ruszászkát, egy bulgárosat (táncdallamok). Megpróbáltam így avval a vonóval, az árkus- val, akkor mind így vót felhangolva (mutatja vonóval) s akkor ez a bulgáros kijött:
Akkor ez a bulgáros kijött, de nem szerettem tanulni otthon mert beszélgettek, s egyik egyet beszélt, s másik másat beszélt, zavartak. Vót egy kicsi meleg - akkor télbe nagy hó vót, de mégis közbe-közbe vótak melegek - s a mezőn elment a hó, imitt-amott. Hát akkor én elvittem ajuhokat, hogy ne máj zavarjon senki, elévettem a hedegüt, leültem, s akkor én szépenfogtam tanulni a bul- gárosat. Hát, én megtanultam jól, de mondom még kell egy mást es megtanuljak. Na, akkor azt a musámát (táncdallam, "kecskés"). Megtanultam azt es, a musámát (Eljátssza a kecskést.).
Jó, kijött. Meglátták a gyerekek, hogy én mit csináltam. Hat, azt mondják, akkor mi guzsalyas- ba nem fogadunk sültyüset, mer ezeket a táncokat ha meg tudod csinálni, akkor jősz te, s akkor nekünk nem kell sültyüs. Na, úgy es vót, csak addig-meddig nekiindultam én egy kicsit. Másik vasárnap a fiúk megint hallgattak, s no, azt mondja, egy este, egy vasárnap este csinálunk táncguzsalyasat, mert te leszel a hedegüvel. Jó, én elmentem, há mikor meglátták a nagyobb ren- dek, hogy én hedegülök, jaj, aszongya, kicsí guzsalyasba hedegü van, s közepső guzsalyasba sül- tyüs, az nem jó! Nem, aszongya, immár te nem mész a kicsi guzsalyasba, hanem jősz velünk a közepső guzsalyasba. Igen, de mondom én nem tudokjól hedegülni! Hász, sokkaljobban tudsz, mitit egy sültyüs, s nekünk te kell hedegülj!
Én voltam valami 13-14 esztendős, úgy... Nohát én elmentem a közepső guzsalyasba, kérem! Ott meglátta, odajött egy fiú, hogy: te hát aszongya te mit csínáltál? Hát, mondom csináltam. Ó, aszongya, hát ez nemjó hedegü, aszongya. Hát micsináljak, mondom, nincs pénzem, hogy vegyek hedegüt úgy, mint városi hedegü. "Nekem van" - aszongya - "egy rossz hedegíí, meg tudod-e ragasztani? Odadom neked, javítsd meg, s hedegülj vele!"
Jaj, akkor nekem még nagyobb örömem vót! El vót kovadva ez az elsőfele, ez a hátulsó, nyaka úgy letört, járt, igy. Odamegyek egy asztalosmesterhez, mondom, meg tudja-e ragasztani, hogy legyenjó? Nefélj, Márton, aszongya, én megragasztom. Azér, mer én csináltam egyet, de nem egy fajin, Oda es adtam nekije, megragasztotta. Na én mind csak úgy húztam fel aztat, úgy, mint a másik hedegíit húztam fel a babszemekvel. De immár ennek voltak csapjai, húztam föl a csapokat. Ugy dógoztam valami egy esztendőt.
Másik esztendőbe édesapámnak vótak malacai. Nála születtek malacok. Eljött egy román (malacászott afalu), béjött hezzánk az a román, megegyezték a malacokat, meglátta a hedegüt felakasztva. Kérdezte édesapámot, kicsoda dógozik avval a hedegüvel? Azt mondja románul: afiú dógozik a hedegűvel. Vedd csak elő, próbáld ki, hogy lássuk, halljam meg én es, hogy mit dógozol. Hát úgy pengeti, "kicsifiú" aszongya, "nemjó!" Há, mondom, hogy lehet csinálni, honnan tudom én ki, hogy hogy lehet csinálni? Aszongya: "megmondom én!" ő es nem tudta legjobban, de méges jól tudta, há. Azt mondja: "idefigyelj! Énekeld csak úgy, mint én énekelem!" Na, mondom, lássuk, hogy énekli? Azt mondja: "ezeknek a húroknak a magassága, a hangzatja: di-dá-dam-dam" (d'-s-m-d dúdolja). Mondom, hogy: (ismétli). "Na ", azt mondja, "így szóljanak ezek a hedegühúrok!" Na, akkor én fel es húztam arra a módra, mire ő mondta: " na, immár most aszongya, próbáld meg, lássuk hogy hogy tudsz te dógozni!". Na most összekeveredtem, én nem tudtam többet dógozni! S ő úgy mondta: " de te immár igy tanóld meg, fogjad az ujjaddal lépni innen ide, ide, ide ", valamit ő es ismert, az az ember, a hedegüből! Hát, akkor úgy csináltam, há, dehát nehez vót! Akkor kellett így (skálázik). Így mondta, hát én úgy csináltam. Mégsem tudtam jól kicsinálni, mert ő sem tudta jól megutasítni ingemet. De akkor közbe elmegyek én mégegyszer, akkor még vót egy lakodalom a faluban. Elmentem én a cigánhoz, hallgassam meg jól, hogy mit csinál ő amikor pengeti. Na hát mindjárt megértettem én azt akkor (behangolja a hegedüt síp után) Na hát akkor én most meghallgattam, s futtam haza, de én azt akartam, hogy nehogy elfelejtsem hogy mit csinált ő ott. Na akkor immár most én mmdjárt hírt kaptam, hogy hányszor kell itt az ujjaimval járni (mutatja a dúr skálát), szóval, mint a lépcső a lajtorján, mikor menyünk fel, vagy menyünk le.
De én azt mindjárt kilestem, hogy egy része közelebb van egymáshoz, s más messzire. Hát akkor ez még nehezb vót, kínlódtam valami egy hónapig, meddig én azt a bulgárosat ki tudtam innen venni, mert akkor most megváltozott mindenség. De akkor (mutatja) itt kaptam meg akkor, s ma is itt vagyok (eljátssza a " bulgárosat", Id. fentebb). Csak addig vót az nehez, meddig azt az egyet kivettem, a bulgárosat. Hát akkor mindjártjött a ruszászka es. Addig én nem aludtam, nem feküdtem le. Este, mikor édesapám, édesanyámék lefeküdtek, akkor én (halkan játszik), hogy ők tudjanak aludni, én ne zavarjam, addig... máskor elaludtam én es, úgy beléfáradtam.
Nehez vót, igaz, meddig nem bírtam fogni... De aztán! (a korogyászkát játssza) másik, még másik, akkor kész! Attól tovafelé aztán megtanultam, akkor még a nagy guzsalyasba es elfogadtak, mertjobban szerették. No, nem vót drága megfizetni - én, csak egyedül - guzsalyasba, aztán hórába, mind csak magamra mentem, de úgy, hogy a nagyobbaknak! Többet kicsikékhez nem eresztettek a nagyobbak, s hát örvendtem, nem vót apénz nálunk sem, ha elmentem hogy hedegüljek, akkor ők jól megfizették, akkor én mindjárt tudtam venni egyiket, tudtam másikot, édesapám szegény ember vót, nem vót pénze, de én aztán csak addig-meddig, beléjöttem egy kicsit, s mikor elmentem valahova nuntába, vagy olyankor, odagondoltam, lássuk, hogy cigánnak mit mondanak s hogy parancsolják, s hogy fújják (ez a "fúvás" szó arról érkezett, amikor fújta a sültyüt, vagy a furulyát. Aszongya: fújja a ruszászkát, fújja a szerbát, vagy valamit. Onnat érkezett a fúvás szó).
Zember azt mondja: fújja a kereselt! Másik: a románcát! Na, akkor én es béálltam a táncba es, de fülem a cigánnál vót, hedegüsnél, táncoltam én es, s úgy, hogy lassan-lassan megtanultam én es. S hogy én es mondom, még korrektáltam (javítottam), mert lehet még felejtettem ki darabokból, de aztán én azt úgy békomplettáltam, hogy aztán egészen megtanultam, s aztán híttak. Most van úgy öt-hat esztendeje, hogy a nuntába orgona van, s a hedegüt nem híjják.
S ez mostanáíg elé így ment, s azért elismerem azt, hogy bizony perfektül nem volt kitől én megtanuljak, csak amekkorát én messzőnet megfogtam a mesterektől, melyekjöttek Rádoaiarúl, de én szerettem volna, hogy valaki megmutassa aprára, jól hogy hogy kell dógozni. S én akkor hogy beléjöttem, ahogy tudtam én megtanulni, akkor én ma es ott vagyok. S nehezebb kicserélni, hogy még más pozícíával menjek, mert nem vagyokjól szokva erősen. De én már igy fogok meghalni, mekkorát tanóltam most még elé. "

vissza a lap tetejére

TOADER BOGDAN HEGEDÜS

Toader Bogdan (szül. Szkorcény, 1923-2009), aki Pusztina csángómagyar falu közelében született és élt, a következö adatokat szolgáltatta (Kovács István fordítása alapján, az eredeti szöveg felvétele az Obudai Népzenei Iskola videotárában)'.
Pusztinában régen hegedű és kobza volt. A kobzost Dumitrache-nak hívták. Toader Bogdan apja Pusztinában Costache Chiriac nevű kobzossal, testvéréveljátszott, de nem volt tanult zenész, csak elleste a muzsikálást. Pusztinában is halt meg, 52 esztendős korában, amikor Toader fia még csak 11 éves volt.
Chiriac kobzája Nade§a-ban (Nádas, Bákó közelében lévőfalu) készült. Ez a hangszerkészítö (nevét nem sikerült kideríteni) feleségével együtt hegedüket is gyártott, és körülbelülb húsz esztendővel ezelött halt meg. Toader Bogdan a katonaságnál tanult meg zenélni, tisztektől (apja már nem taníthatta), hegedün, szaxofonon és trombitán is játszott, eltávozásokon az akkori divatos városi táncokhoz szolgáltattak kísérözenét (tangó, valcer, esetleg sirba). Sebesülése után hazakerült, és ekkor hívni kezdték zenélni a környékbeli falvakba, részben korábbi katonazenész társaival együtt. Ő kobzakísérettel soha nem játszott (ennek ellenére afelvételek során minden probléma nélkül képes volt erre). Emlékszik, hogy gyerekkorában Pusztina kömyékén kobzával, hegedüvel, nagybőgővel zenéltek. Késöbb ezeket a hangszereket felváltotta a tangóharmonika (acordeon), a dobfelszerelés, majd az elektromos orgona. A cimbalom is késöbb jött be.

vissza a lap tetejére

vissza a tananyagokhoz